Belföld

Alaptörvény-módosítás: szövegszerű javaslatot tesz a Jobbik

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján megerősítette, amennyiben a kormánypártok azt szeretnék, hogy a Jobbik november 8-án megszavazza a módosítást, akkor november 7-ig hatályon kívül kell helyezni a letelepedési kötvényről szóló passzusokat az idegenrendészeti törvényben.

Értékelése szerint a legnagyobb dilettantizmus azt mondani, hogy a kötvényeknek és a bevándorlásnak semmi köze egymáshoz, mert előbbi egy olyan nemzetbiztonsági kockázat, amit ki tudnak használni a terroristák, illetve az őket finanszírozó emberek. Szerinte nincs ellentmondás a korábban elmondottak és a Jobbik keddi álláspontja között, hiszen korábban is egzakt, pontos módosítást javasoltak, amely minden kiskaput bezár a bevándorlás és a terrorizmus előtt.

A baloldal lényegében kifutott a harctérre, aztán ott rájött, hogy otthon hagyta a fegyvereit, majd eltűnt és most beállt a Fidesz mögé egyfajta papagáj-propagandát folytatni

– reagált az MSZP nyilatkozataira Mirkóczi.

Megmosolyogtatónak ítélte, hogy a szocialisták azt kérik számon, miért nem támogatja a Jobbik az alaptörvény módosítását mindenféle ellenzéki magatartás nélkül. Felvetette azt is, hogy az MSZP kisegítheti a Fideszt a kétharmados többséget igénylő parlamenti szavazáson.

Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szavaira pedig azt felelte: a kormánypárt döntse el, mi a fontosabb, Rogán Antal piszkos pénzei vagy az ország biztonsága. A korábbi jobbikos javaslatokkal összefüggő kritikákra pedig azt válaszolta, nem tehet róla, hogy pártja mindig egy lépéssel a Fidesz előtt jár.

A szóvivőt kérdezték arról, hogy korábban a népszavazási kérdést javasolták kijelentő módban az alaptörvénybe emelni. Azt mondta erre, hogy a fél évvel ezelőtti javaslatukat lehet betűről betűre értelmezni, de a lényege az volt, amiről most is beszélnek, vagyis hogy minden jogcímet kizáró módosítás szülessen.

Megkérdezték arról is, hogy támasztanak-e további feltételeket. Mint mondta, nem gondolja, hogy ez egy olyan játék, amelyen életünk végéig adómentességet szeretnénk vagy ingyen sört. Annyit kérnek, hogy a kormány ne félmegoldásokkal kezelje a helyzetet.

Mirkóczki Ádám egyúttal kételkedett abban, hogy a kormány a Jobbiktól függetlenül vizsgálja a letelepedési kötvény működtetését. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik