Belföld

A százmilliók után az apróért is lehajolt Kisvárdán a menekültszállót bővítő cég

Ismét egy kisvárdai közbeszerzésen tarolt a Nyírépszer Hungária Kft., amely korábban nem sokkal annak bezárása előtt kapott megbízást a debreceni menekülttábor bővítésére. Az Átlátszó Blog cikke szerint az EU 164,4 millió forint támogatást nyújtott a 182,7 milliós beruházáshoz, amelyből 143,5 millió forintot tettek ki a cég által elvégzett munkálatok.

A Nyírépszer az MHM Produkt Kft.-vel közösen nyerte el a Kisvárdai Sportszálló és Apartmanház megépítésére vonatkozó, 1,4 milliárd forint értékű közbeszerzést.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent határozat szerint újabb feladatra választották ki a céget:

46 164 090 forintért fogják elvégezni a kormányhivatal épületenergetikai fejlesztését.

Kis érdekesség, hogy a tendert a Kbt. 115. § szerinti nyílt eljárásban ítélték oda, ez annyit jelent, hogy az ajánlatkérő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nem tett közzé hirdetményt. Építési beruházások esetén 100 millió forintos értékhatár alatt van lehetőség erre, további könnyítés, hogy az ajánlatkérő nem köteles alkalmassági követelményt előírni.

Az 16 473 lelket számláló Kisvárda NB2-es futballcsapata egyébként csodálatos új komplexumot kap: nézőnként 600 ezer forintért építenek nekik stadiont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik