Belföld

Vasárnap vége a jó világnak, jön a zuhé

Szombaton még szép időnk lesz, de vasárnaptól olyan szél és eső jön, hogy a lehűlés adja a másikat.

A címben foglalt állítás persze nem politikai, azt majd Budapest és Brüsszel lemeccseli, mi lesz a népszavazás után, azonban időjárásilag mindenképp fordulat következik. A mezőgazdászok örülhetnek majd némi esőnek, az átlagember meg sopánkodhat, hogy véget ért az indián nyár.

A Met.hu előrejelzése szerint szombaton még pazar időnk lesz, csak minimális felhőzet szűrheti a napsütést, a hajnali ködfoltok gyorsan eltakarodnak. Élénk lesz a déli-délnyugati szél, reggel 7-12 fok, nappal 25-26 fok várható.

Aztán jön a rettegett vasárnap. A délnyugati szél északnyugatira fordul, és a hideg mellett csapadékot adó felhőket is Magyarország fölé sodor majd. Délután már záporok és zivatarok pattanhatnak ki a Dunántúlon. A reggeli enyhe 11-13 fok után nappal 19-26 fok lesz, nyugaton hűvösebb, keleten melegebb.

10-15 fokra ébredhetünk hétfő reggel, emellett nyugaton felszakadozó felhőzetre, keleten pedig esőre. A front elvonultával még mindig viharos lesz az északnyugati szél. Ekkor nappal már csak 15-21 fok lesz, és ez még csak a kezdet.

A távolabbi előrejelzések még több esőt jósolnak, keddre pedig már a 20, csütörtökre a 15 fokot se éri majd el a hőmérséklet nappal. Éjjel meg közel ólálkodik a talajmenti fagy is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik