Belföld

Lázár János közleményben kért elnézést Tarlóstól

A miniszter tévedett a metrófelújítással kapcsolatban.

A Miniszterelnökségen keresztül közzétett közleményben kért elnézést Lázár János miniszter a budapesti főpolgármestertől, valamint a fővárostól, mert a csütörtöki Kormányinfón kérdésre válaszolva „nem pontosan fogalmazott az M3-as metróvonal felújításhoz kapcsolódó közbeszerzésről”.

Mint azt tudósításunkban írtuk, Lázár azt mondta, a metrófelújításra vonatkozó pályázat kiírása még meg sem jelent, és „reálisan szerinte jövő nyár előtt meg se kezdődik a metrófelújítás”.

Ezzel szemben most leszögezték: a Kormányinfó előtt néhány nappal a Közbeszerzési Értesítőben már megjelent a felújítási munkálatokra vonatkozó ajánlattételi felhívás, ennek értékelése, majd jogerős eredményhirdetése akár jövő évig is elhúzódhat.

Tarlós István egyébként meglehetősen zokon vette Lázár János szavait, azt mondta, ha további csúszás lesz a metrófelújításban, azért a főváros nem tud és nem is hajlandó felelősséget vállalni. Szerinte Lázár János, mint a Tanú című filmben, az ítéletet olvasta fel vádirat helyett. Kilátásba helyezte, hogy Orbán Viktorhoz fordul, mert tarthatatlan ez a helyzet és a kommunikáció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik