Belföld

Összesen egymilliárd forintot kerestek az Uber sofőrjei Magyarországon

Megkapta a holland adóhatóságtól a magyar hivatal a korábban az Uber személyszállító cégnek dolgozó hazai sofőrök adatait; az előzetes eredmények alapján a magyarországi sofőrök 2015-ben együttesen egymilliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolítottak le, az átlagos érték pedig megközelítette az egymillió forintot – írta keddi számában a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkárára hivatkozva.

Tamásné Czinege Csilla elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagyjából kétezer tételből álló adatcsomagot kapott Hollandiából arról, hogy 2014-ben és 2015-ben mennyi magyar sofőr dolgozott a cégnek, s hogy az érintettek mekkora forgalmat bonyolítottak le.

A lap szerint bár az Uber kivonult hazánkból, az okostelefonnal elérhető, személyszállítást kínáló társaság ügye korántsem zárult le. A NAV még az év elején kereste meg a holland hatóságot, jelezve: az adóigazgatás szeretné megkapni azon magyar sofőrök nevét és jövedelmi adatait, akik az Ubernek dolgoztak. A cég külföldön volt bejegyezve, a NAV csak így juthatott érdemi és pontos információkhoz.

Tamásné Czinege Csilla szerint a holland hatóság nemrégiben úgynevezett többoldalú ellenőrzés keretében eljuttatta a NAV-hoz az adatokat, ezek alapján pedig megkezdődött az érintett sofőrök beazonosítása. A magyar adóhivatalnokok a holland adatokat összevetik az érintett sofőrök magyar adóbevallásaival, és kiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét.

Szavaiból kiderült, hogy akár toplistát is felállíthatnának az adójukat eltitkolókról, a helyettes államtitkár szerint a kétes lista első helyén egy olyan vállalkozás állna, amely több sofőrt is alkalmazott, hetvenmilliós forgalma volt, adót viszont csupán kétmillió forint után fizetett be. Rámutatott: fontos ugyanakkor, hogy az érintettek még most is pótolhatják mulasztásukat. Elkészíthetik a hiányzó adóbevallásokat vagy – úgynevezett önellenőrzéssel – korrigálhatják korábban leadott nyomtatványaikat.

Az Uber így reagált

Az Uber a következő közleménnyel reagált a NAV bejelentésére:

Az Uber budapesti működéséből származó bevételének oroszlánrészéből az autós partnereink részesültek, a bevételek pedig a helyi gazdaságot gyarapították. Több mint 1200 autós partnerünk volt, akik jelenleg már nem élvezhetik az Uber nyújtotta szolgáltatást, a tevékenységükből nem származik jövedelmük, valamint adót sem fizetnek, és közben a várostól is elveszik egy innovatív szolgáltatás lehetőségét.

Az autós partnereink anyagi körülményei különbözőek voltak – kizárólag ők tudhatják, hogy milyen más forrásokból származik bevételük, illetve hogy az adójukból mekkora rész írható le költségként. Továbbá egyéni vállalkozóként, független szerződéses partnerként valamennyien a saját adózásukért feleltek.

Számtalan alkalommal kerestük meg a magyar hatóságokat azzal, hogy együttműködjünk egy modern, az egyéni vállalkozók életét segítő digitális rendszer fejlesztésében, ahogy tesszük ezt Észtországban és Svédországban is. Továbbra is keressük az együttműködés lehetőségét, valamint hogy egy olyan, mindenki számára előnyös megoldást találjunk, amelynek révén minél előbb folytathatjuk Budapesten is a működésünket – írta Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik