Belföld

„Pali, hamarosan megdöglesz” – kerítésdöntés és lövések a hevesi szülinapi bulin

Csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat – egyebek mellett – három férfival szemben, akik rátámadtak szomszédjukra egy elvadult szülinapi bulin Hevesben még tavaly novemberben. A trió tagjai ellen börtönbüntetést indítványoztak.

A büntetett előéletű, középkorú vádlottak november 7-én, már délelőtt elkezdték a mulatozást Szihalmon, ahol egyikük születésnapját ünnepelték. A buli odáig fajult, hogy ketten kimentek a házból, egyenesen a szomszéd téglakerítéséhez, amit – nem tudni miért – leromboltak. A házban lakó asszony ezt látva szólt a fiának, hogy tegyen valamit. Így is történt, a férfi felkapott egy gázpisztolyt,  a kabátja alá rejtette azt és kiment az utcára, hogy kérdőre vonja a részeg rongálókat.

Az addigra már a túloldalon ácsorgó páros dühös lett, és elindultak felé. A szomszéd ekkor elővette a gázpisztolyt, és – az  ügyészség szerint jogos védelmi helyzetben – figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. Amikor a támadók rájöttek, hogy nem éles fegyver van nála, a földre vitték és összerugdosták. Ekkor érkezett meg az ünnepelt – a harmadrendű vádlott – és ő is bekapcsolódott a bántalmazásba. „Pali, hamarosan megdöglesz” – ezzel a felkiáltással szaladt ki a verekedők közé. A férfi  könnyű sérüléseket szenvedett, de az ügyészség szerint nem a vádlottak “magatartásán, vagy szándékán” múlt, hogy nem történt komolyabb baj.

A kerítést kidöntő párosnak kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt is felelnie kell a bíróság előtt – derült ki a Heves Megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik