Belföld

Mindjárt megöllek, megetted az összes szalámit!” – torkon szúrta volt sógorát a karcagi férfi

24.hu
24.hu

2016. 09. 20. 15:11

Ítéletet hozott a Szegedi Ítélőtábla kedden annak a férfinak az ügyében, aki torkon szúrta volt sógorát dühében még tavaly Karcagon.  Ezzel a tábla megváltoztatta a Szegedi Törvényszék korábbi döntését, akkor ugyanis négy és fél év börtönt kapott tettéért, jogerősen azonban hatot emberölés kísérletéért. Úgy vélték, a korábbi büntetés kirívóan enyhe volt.

A vádlott nem dolgozott, alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát. 2003-tól élettársi kapcsolatban élt egy nővel, akinek a testvére időközben beköltözött hozzájuk a karcagi lakásba. A pár 2008-ban szakított, de a férfi megengedte volt sógorának, hogy maradjon. Az utóbbi években sokat veszekedtek, de ezek a viták soha nem fajultak tettlegességig. Pontosabban 2015 szeptemberéig, amikor is a vádlott torkon szúrta volt egykori barátnője testvérét, miután látta, hogy megette az ételt, amit vacsorára szánt. “Mindjárt megöllek, megetted az összes szalámit!”- ezt mondta neki, majd odalépett hozzá és megsebesítette a késsel. Ekkor egyébként mindketten ittasak voltak.

Amikor a szurkáló látta, hogy lakótársa vérzik, azt tanácsolta, hogy menjen gyorsan a sürgősségire, de nem segített neki. A sérült férfi egy törölközőt tekert a nyaka köré, így indult el biciklivel segítséget kérni.  Súlyos állapotban volt, de – tekintettel a szúrás helyére és az elkövetés eszközére – meg is halhatott volna. A tábla szerint, hogy ez nem történt meg, csak a véletlenen múlott.

Az elsőfokú döntés  azért nem emelkedett jogerőre, mert az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan minősítés megváltoztatása és a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.