Belföld

Meghalt a kórházból eltűnt idős nő, a temető közelében találtak rá a holttestére

Hiába reménykedtek, nem sikerült élve megtalálni azt az idős nőt, aki a Bajcsy-Zsilinszky kórházból tűnt el még szeptember 11-én. Az asszonyt két nappal korábban vitték be szerettei, miután szívfájdalmakra panaszkodott és nagyon zavartan viselkedett. “A hétvége folyamán sokszor nem tu­dott magáról, néha azt hitte, hogy otthon van. Az orvosok azonnal Alzheimer-kórra gyanakodtak, de végül hétfőre halasztották a vizsgálatokat – mondta a Borsnak a nő unokája, Kovács Krisztina.

A vizsgálat végül elmaradt, mert az asszonynak nyoma veszett. A család minden követ megmozgatott, hogy megtalálják, mivel tudták, gyógyszerei nélkül életveszélyben van. Egy héttel később bukkantak a rendőrök az Új köztemetőtől körülbelül ötszáz méterre lévő erdős területen. Azt mondták, sajnos már nem lehet felismerni, régóta halott lehet. A rokonok megkapták a fülbevalóját, így tudták őt azonosítani.

“Mikor bekerült, egyből azt mondták, hogy huszonnégy órás felügyeletet igényel. Érthetetlen, hogyan hagyhatta el mégis a kórházat. A kamerákon az látszik, hogy nem sokkal hét előtt lépett ki az ajtón. A kórház viszont azt ál­lítja, hogy csupán kilenc körül vették észre az el­tűnését, ami nagyon furcsa. Ráadásul csak éjfélkor értesítették a rendőrséget, míg minket körülbelül fél egykor” – mondta az unoka, aki hozzátette:a családja jogi útra tereli a történteket. A Bajcsy-Zsilinszky kórházban az eset után belső vizsgálatot rendeltek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik