Belföld

Döntött a választási bizottság, maradhat Patyi az elnök

Egy szocialista beadvány miatt dugták össze a tagok a fejüket. Eszerint Patyi András sok más pozíciója - pl. egy rektori szék - ellenére sem összeférhetetlen az NVB elnöki posztjával.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki határozata szerint Patyi András tagsága a testületben nem összeférhetetlen más tisztségeivel. A bizottság elnöke az őt érintő döntéshozataltól távol maradt, az ülést Bozsóki Éva elnökhelyettes vezette.

A 12 tagú testületből az ülésen kilencen voltak jelen, közülük egyedül az MSZP delegáltja, Litresits András szavazott úgy, hogy szerinte fennáll az összeférhetetlenség. Azt is sérelmezte, hogy ő korábban egy másik ügyben – érintettség miatt – nem fejthette ki a véleményét, most azonban felolvasták az érintett Patyi álláspontját.

Felállt a jobbfront

A testület választott tagjain kívül a jobbikos, a KDNP-s és a fideszes delegált is az elutasítás ellen szavazott, az LMP delegáltja az ülésen nem vett részt. Az üléstől ugyancsak távol maradó Fábián Adrián, Országgyűlés által választott tag is levélben az elutasítás mellett érvelt.

Az NVB-hez Nemény András, az MSZP alelnöke nyújtotta be az összeférhetetlenségi indítványt, szerinte ugyanis Patyi kormány alá rendelt szervezetekben végez munkát. Beadványában azt kezdeményezte, hogy a testület mondja ki: Patyi András NVB tagsága – így elnöksége – összeférhetetlen azzal,

hogy egyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora, az Államreform Bizottság elnöke, továbbá a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság elnöke.

Az NVB az elutasító határozatát azzal indokolta, hogy Patyi nincs központi államigazgatási vagy közigazgatási szervvel munkaviszonyban, mert sem az egyetem, sem a másik két testület nem minősül annak. Kitértek arra is, hogy Patyi rektorként és egyetemi tanárként közalkalmazott, ami eleve kizárja az összeférhetetlenséget. Az NVB határozatában az is szerepel, hogy az indítvány

teljes mértékben téves és megtévesztő jogértelmezésen alapul, amely alkalmas lehet arra, hogy a jogállami választási intézményrendszert, a választási szervek és a választási szervek működésébe vetett közbizalmat csorbítsa.

Ezért az ülésen többen is emlékeztettek arra, hogy Patyi András három éve az NKE rektora és másfél, illetve két éve a bizottságok elnöke. A testület határozata ellen hétfőn 16 óráig jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál, a kérelmet az NVB-hez kell benyújtani. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik