A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
Rétvári Bence a parlament honlapján közzétett válaszában kifejtette, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályokkal párhuzamosan az alapellátás keretében is több alkalommal finanszírozási díjtétel-emelés valósult meg. A tavalyi 10 milliárd forintos többlettámogatás után a kormány idén 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosít az egészségügyi alapellátás megerősítésére. A háziorvosi ellátás finanszírozásának 10 milliárd forintos emelése mellett 2-2 milliárd forint többletfinanszírozást kap a védőnői és a fogorvosi ellátás is.
A védőnők esetében 30-35 ezer forint havi bevétel növekedést jelent az emelés. A pluszforrás 2016. január 1-jétől jár az alapellátásban dolgozóknak, melynek visszamenőleges egyösszegű kifizetése megtörtént az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) részéről.
Szerinte a cél, hogy a hungarikumnak számító védőnői rendszert megerősítsék, ezért biztosított a központi költségvetés külön kétmilliárd forintot a védőnők jövedelmének emelésére. A védőnői szolgáltatók a kormány által célzottan a védőnők béremelésére szánt forrást egyes esetekben csak részben használták fel. Ezt a problémát orvosolta az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet. Ennek értelmében a védőnői szolgáltató a 2016. január 1. és augusztus 31. közötti időszakra az OEP által a rendelet hatálybalépése előtt elutalt összeget köteles visszamenőlegesen a védőnők díjazására fordítani.
A védőnők bérrendezése illeszkedik azon intézkedéseink sorába, mely az egészségügyben dolgozók megbecsülését célozza – rögzítette az államtitkár.