Belföld

Fejszével, kalapáccsal támadt ismerősére, végül az autójába hajtott

Vádat emeltek ellene.

A vádirat szerint a 25 éves férfi tavaly novemberben balesetet szenvedett, ezért autójával – a tulajdonos engedélyével – egy Balaton-környéki falu házának udvarára parkolt. Ezután a helyszínre hívta ismerősét, aki hamarosan megérkezett, de számon kérte a vádlottat, hogy miért hívta oda, mivel útközben maga is – a vádlotténál nagyobb – anyagi kárral járó balesetet szenvedett.

A 25 éves férfi a vita közben többször megütötte ismerősét, aki védekezésül visszaütött. Az elkövető ezután egy, az udvaron talált fejszével ismerőse felé ütött, el is találta, de sérülést nem okozott. A sértett kicsavarta kezéből a fejszét, aki erre egy nehéz kalapácsot vett magához, azzal indult felé. Ezt is kivette kezéből az ismerőse, mire a vádlott egy motoros fűrészt próbált beindítani, de az leállt, az ingatlan tulajdonosa pedig elvette tőle.

A férfi erre beült megrongálódott kocsijába ült, és teljes gázzal belehajtott ismerőse szintén sérült autójába, majd elhajtott a helyszínről. A sértett kocsijában keletkezett kárt a vádlott apja javíttatta meg. A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a 25 éves férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik