Belföld

Kínozta a szekszárdi kisfiút, közben azt mondogatta neki, hogy meg fog halni

Az ügyészségi vádnál is súlyosabb bűncselekmény gyanúja merülhet fel a többek között egy  kiskorú veszélyeztetésével vádolt olasz állampolgár ügyében a Szekszárdi Járásbíróság szerint – írja a Bors. A bántalmazások 2014-ben kezdődtek, a 38 éves külföldi akkor költözött össze a nála hat évvel idősebb magyar nővel, akinek előző kapcsolatából három gyermeke született. A vád szerint a nevelőapa a tízesztendős fiú mellett a kilenc- és az ötéves kislányt is rendszeresen bántotta. A legdurvábban a fiúval bánt.

Egyszer bevitte a fürdőszobába, a kádba engedett körülbelül 20 centi vizet, majd húsz percen keresztül nyomkodta a gyerek fejét a víz alá. Előfordult, hogy egy percig nem engedte levegőhöz jutni és közben azt mondogatta neki, hogy meg fog halni. Máskor rádobta az ágyra, a nyakát szorongatta és tépte a haját.  A gyerekek édesanyja nem értesítette a rendőrséget, helyette a szomszédok hívtak rendőrt. A gyámhatóság a gyerekeket ideiglenesen nevelőszülőnél helyezte el, majd tavaly decemberben nevelésbe vette őket. Az anya szülői felügyeleti joga szünetel, őt is kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

A bíróság szerint a férfi a fürdőkádas esetnél belenyugodott tette esetleges következményébe, vagyis, hogy a gyerek akár meg is fulladhat. Ez az oka, hogy felmerülhet az eshetőleges szándékkal elkövetett em­berölés kísérlete, ezért az ügyet áttették a Szekszárdi Törvényszékre a lap szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik