Belföld

Rogán-ügy nincs, de Habonyt beidézhetik Portik ügyében

Tanúskodnia kellene.

Valószínűleg Habony Árpádot is meg kell hallgatni tanúként a Portik Tamás ellen hamis vád gyanújával indult eljárásban – írja a Magyar Nemzet. A Prisztás-gyilkosságért elítélt vállalkozó ellen azután indulhat eljárás, hogy Rogán Antal állítólagos kenőpénzügyében az ügyészség elutasította a vesztegetés miatt tett feljelentéseket.

Habony Árpádot ugyanakkor azért idézhetik be tanúnak, mert a gyilkosság felbujtójaként jogerősen 15 év fegyházra ítélt Portik a Rogán kontra Juhász rágalmazási per tanújaként azt állította, a kormányfő bizalmasa is érintett volt az állítólagos korrupcióban, az ő felszólítására vitt 10 millió forintnyi eurót a belvárost akkor vezető Rogán Antalnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség nem találta megalapozottnak a Rogán Antal miniszter ellen hivatali vesztegetés miatt tett feljelentéseket. Az ügyészek szerint azért nem volt életszerű Portik vallomása, mert nem nevezte meg, milyen címletekben vitte a pénzt, és azt pontosan hol adta át.

A Hír TV-nek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség döntése után nincs akadálya a hamis vád miatt tett feljelentés elbírálásának.

Ez utóbbi, tehát hamis vád bűntette miatt tett feljelentésről a Budapesti Nyomozó Ügyészség fog dönteni, ehhez az ügyészség a napokban már beszerezte a Központi Nyomozó Főügyészségen keletkezett iratokat. Az iratok vizsgálata, illetve az érdemi döntés a feljelentésről még folyamatban van, ezért arról csak a későbbiekben, a döntés meghozatala után tudunk tájékoztatást adni.

Portiknak, mint leendő gyanúsítottnak állampolgári joga, hogy tanúkat nevezzen meg, akik bizonyíthatják, igazat mondott, de a Magyar Nemzet szerint az ügyészeknek az ő indítványa nélkül is meg kell hallgatniuk tanúként Habonyt, akit tanúként név szerint nevezett meg a volt Energol-vezér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik