Belföld

10 milliárd forint értékű letelepedési kötvénycsomag hiányzik

A letelepedési kötvények rendszerét úgy építették fel még 2012-ben Magyarországon, hogy valójában soha egyetlen államkötvény sem kerül egyetlen letelepedni próbáló külföldi állampolgár tulajdonába, írja a 444.hu.

Azt írják, a kötvényeket pályáztatás nélkül kiválasztott, jellemzően offshore hátterű cégek forgalmazzák. A külföldieknek ez azért éri meg, mert a magyar letelepedési engedéllyel szabadon mozoghatnak és üzletelhetnek az EU-ban. A külföldi befektető a magyar államot hitelezi, a magyar állam pedig öt év után visszafizeti az összeget. Ezek a cégek nagy hasznot húztak, a körülbelül 65 milliárd forint került hozzájuk 2013 óta, a magyar államnak viszont 0 forint bevétele van ebből. Ez annak köszönhető, hogy Rogánék köztes cégeket építettek be a rendszerbe.

A 444 szerint a rendszernek az a lényege, hogy

soha egyetlen külföldi sem birtokol közvetlenül magyar letelepedési kötvényt, ők mindig a közvetítő cégnek fizetnek, aki helyettük vásárol. 

Seszták Miklós jelenlegi fejlesztési miniszter már korábban feszegette ezt a témát, de Rogán ezt a folyamatot ezzel indokolta:

nem tudnánk megtagadni mondjuk egy szudánitól azt, hogy egy ilyet vásároljon, és akkor senki nem tudja megmondani, hogy az illető a megfelelő al-kaidás háttérrel rendelkezik-e vagy sem, és mire kiderül…

A lapnak egy informátor azt mondta, hogy többen jutottak tartózkodási engedélyhez Magyarországon, mint ahánynak nevében ténylegesen kötvényt vásárolnak. Eddig 134 hiányzó kötvénycsomag van, ez kötvénycsomagonként 250 ezer euróval számolva, 10 milliárd forint hiányt jelentett az első két évben.

Az Államadósság Kezelő Központnak (AKK) és a bevándorlási hivatal adatainak összesítéséből az derül ki, hogy a programban 2013. és 2016. július 1. között 3649 külföldi kapott tartózkodási engedélyt.

Egy kisebb közvetítő vállalkozás vezetője azt mondta, a hiány oka ez lehet:

Előfordulhat, mondjuk év végén, hogy már nem lehet kötvényt jegyezni, ilyenkor már megvan a tartózkodási engedély, de a vásárlás a következő évre csúszik”

Az AKK válaszaiból az is látszik, hogy a letelepedési kötvényprogram működésének eddigi három és fél éve alatt a közvetítő cégeknek 32 milliárd forint bevétele származott.

A közvetítő cégeket már többször összefüggésbe hozták Habony Árpáddal, de Lázár János éás Bánki Erik szerint ez még nem jelent semmit.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik