Belföld

Megvette a kapuvári húsgyár telephelyét az önkormányzat

Százhúszmillió forintért vásárolta meg a helyi önkormányzat a Kapuvári Hús Zrt. egykori telephelyét, az adásvételi szerződést a napokban írták alá. Ezzel végére ért a 2012 óta tartó felszámolási eljárás - írta pénteki számában a Magyar Idők.

Kovács Csaba, a húsüzem felszámolását felügyelő Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője a napilapnak elmondta: a polgármester kedden írta alá az adásvételi szerződést, az önkormányzatnak harminc napja van a vételár kifizetésére. Az ügyvezető szerint a felszámolóbiztosnak már csak a zárómérleget kell elkészítenie és benyújtania a bíróságnak.

Azt nem tudni, mit kezd a város a területtel.

Az 1924 óta működő kapuvári húsüzem felszámolását egyik beszállítója kezdeményezte. A gyárban működő másik cég, a Kapuvári Bacon Kft. 2012 november végén jelentette be, hogy elbocsátja alkalmazottjait, és fizetésképtelensége miatt decemberben a bíróság elrendelte a cég felszámolását. Azóta utóbbi társaságot már sikerült értékesíteni, a vállalat másik felére, a Hús Zrt.-re azonban idáig nem találtak vevőt.

Az adóhatóság korábbi tájékoztatása szerint a húsüzem tartozása meghaladta a 10 milliárd forintot, a társaság egyes vezetői ellen büntetőeljárást indítottak különösen nagy értékű költségvetési csalás megalapozott gyanújával. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik