Belföld

Súlyosan bántalmazott egy mozgássérült utast a pécsi buszsofőr

buszsofor(2)(430x286).jpg (buszsofőr)
buszsofor(2)(430x286).jpg (buszsofőr)

Hamarosan bíróság elé állítanak egy pécsi buszsofőrt, aki tavaly decemberben bántalmazta mozgássérült utasát. Aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személy szabadság megsértése – ezért emeltek vádat ellene.

A helyi járat vezetője nem akarta felengedni az utast, mert azt hitte, hogy részeg. Az illető jelezte neki, hogy nem ivott, hanem beteg, így végül – rövid szóváltás után – mégis utazhatott. Miután leszállt a végállomáson, a korábbi konfliktus miatt lefotózta a jármű rendszámát, ám ez a sofőrnek nem tetszett. Olyannyira, hogy utánament és el akarta venni a telefonját. Az utas nem akarta odaadni neki, ezért próbálta kicsavarni a készüléket a kezéből, de nem sikerült neki. A járda mellett egy öt méter mély árok volt, végül ebbe lökte bele” ellenfelét”, majd ott állt mellette még 5-10 percig, de nem segített neki. Ezután visszaszállt a járműre és elment.

Az utas betegségéből kifolyólag nem tudott egyedül kimászni, kénytelen volt felhívni egy ismerősét, aki segített neki. A Baranya Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderült, különböző sérüléseket-köztük súlyos sérülést is szenvedett. Ha támadóját bűnösnek találják, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik