Belföld

Felnyitott sorompónál jött a vonat Zamárdinál – videó

Hiába villogott pirosan a lámpa, a sorompó nem ereszkedett le. De a vonat jött. Szerencsére az autósok figyeltek és nem történt baleset.

A felvételek Zamárdiban, a Csap utcai vasúti átjárónál készültek.

Néhány nappal ezelőtt a siófok-széplak-alsói vasúti átjáróban úgy haladt el egy vonat, hogy előtte a sorompó felnyílt.

(Sonline)

A MÁV Zrt. helyreigazítása

A hibanaplók vizsgálata alapján július 16-án, a Zamárdi-felső – Szántód-Kőröshegy között található sorompó egy személyvonat érkezése előtt 10 óra 17 perckor üzemszerűen, megfelelően lezáródott, majd annak elhaladását követően három perccel később felnyílt. Ezek után a biztonsági előírásoknak megfelelően vörösre váltott és három perc elteltével a fényjelzés lekapcsolt.

Ezután érkezett az átjáróhoz egy magán vasúttársaság Gyékényesre tartó mozdonya és áthaladt a sötétet jelző sorompón. A mozdonyvezetőt az irányító már előzetesen értesítette a sorompó állapotáról.

A mozdonyvezető később jelentette az irányítónak, hogy félreértette a sorompó számát és hogy azon, a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt át. A feltehetőleg megvágott felvételen is látszik, hogy a mozdonyvezető kürtölt és gyorsfékezést alkalmazott, de már nem tudta lelassítani a járművet az ilyenkor előírt sebességre.

Vasúttársaságunk a Közlekedésbiztonsági Szervezettől az esemény azonnali kivizsgálását kérte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik