Belföld

Ismert tévés gyereke lehet a Balaton Soundon talált ájult lányok egyike

A Blikk értesülése szerint ismert tévés újságíró lányát és annak barátnőjét találták meg a Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS öltözőjében. A lap arról is ír, hogy nagy valószínűséggel a szülő tehette a feljelentést a rendőrségen. Azóta több lányt is kihallgattak, többségük nem sokra emlékszik.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a lányokra a takarítók találtak rá szombaton, a földön feküdtek. A 24.hu úgy tudja, a lányok nagyon rosszul voltak, de nem kerültek magatehetetlen állapotba. A zenekar tagjait a rendőrök a repülőtéren érték utol, később elhagyhatták az országot.

Ugyanakkor a DVBBS tagjai állítják, nincs kapcsolat köztük és a lányok között. Megrázta őket, hogy a fesztivál „néhány látogatója áldozata lett olyan eseményeknek, amik miatt kórházba kerültek”. Azt írták, a rendőrség együttműködésüket kérte a nyomozásban, aminek eleget tettek, és a hatóság is megerősítette, hogy „semmi kapcsolat nincsen közöttünk, és a történtek között”. Hozzátették, hogy „ettől az esettől függetlenül zajlik egy marihuánával kapcsolatos ügy”, az ezzel kapcsolatos vádakra szívesen válaszolnak, és készségesen segítenek a rendőrségnek megoldani az esetet.

A bulvárlapnak dr. Szeles Géza, aki a fesztiválon az egészségügyi ellátást vezette, az esetről még azt mondta el, hogy „különösebb orvosi beavatkozásra nem volt szükség”, a lap úgy tudja, a lányokat a biztonság kedvéért azért kórházba vitték.

A Bors közben arról ír, hogy nem kettő, hanem hat lányt ment be a zenekar öltözőjébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik