Belföld

Nő verhette agyon az érdi idős házaspárt

Indítványozták a nő előzetes letartóztatását.

A napokban fogták el a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy októberben megölt egy idős érdi házaspárt. Évekkel korábban ismerkedett meg a 80 évesnél idősebb házaspárral, többször járt érdi házukban, egy-két alkalommal segített nekik apróbb, a mindennapi élethez tartozó teendőkben.

Tavaly október 30-án este azért ment el hozzájuk, hogy megbeszéljék a másnapi takarítást, de a beszélgetés után – még nem tisztázott indokból – a gyanú szerint a sértettekre támadt. Egy ott talált tárggyal az előszobában többször lesújtott az asszony, majd a konyhában a férfi fejére.

Utána a házat felforgatta, kutatott, majd magával vitte és elrejtette a bűncselekmény elkövetésének eszközét. Az idős házaspár a bántalmazás miatt a helyszínen meghalt. Két nap múlva találtak rájuk.
A bűncselekménnyel gyanúsított érdi nőt júliusban fogták el, a Pest Megyei Főügyészség indítványozta előzetes letartóztatását.

A nőt különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. Mivel esetében fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye, a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett előzetes letartóztatására. 

Korábban a rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik