A nemi erőszak áldozatai napjainkban – bár hazánkban kevésbé vagy egyáltalán nem, külföldön viszont – egyre inkább ki mernek állni a nyilvánosság elé. Jessica Knoll amerikai újságírónő, a Szerencse lánya című könyv szerzője kamaszként lett csoportos nemi erőszak áldozata, míg a főiskolán szexuális erőszakot elszenvedő amerikai színésznő, Lena Dunham Not That Kind of girl című memoárjában írta meg a vele történteket. Néhány héttel ezelőtt pedig megjelent egy levél a BuzzFeeden, melyben a Brock Turner, stanfordi diák által megtámadott fiatal lány írja ki magából a haragját egyetlen mondatban. De nemrég kamerák elé állt az a 16 éves lány is, akit 33-an erőszakoltak meg Brazíliában.
Itthon kevesebb példa van hasonlóra, de az elmúlt időszakban mégis csak volt egy, ami hatalmas port kavart. Takáts Zsuzsanna májusban döntött úgy, hogy kiáll a világ elé, és elmondja, mit tett vele Kiss László és két társa 55 évvel ezelőtt. Csütörtökön pedig az egykori úszóedzőt vádolva kért nyilvánosságot egy újabb nő, azt állítva, hogy Kiss őt is zaklatta.
Nagy előrelépésnek számít már az is, hogy tudunk róluk, halljuk a hangjukat, és ez egyszer talán felülírhatja az áldozathibáztató magatartást.
Léteznek olyan kezdeményezések, ahol foglalkoznak a nemi erőszakot elszenvedett áldozatok utóéletével. Németországban például 2014-ben indult a Special Quota Project, melynek lényege, hogy az ISIS harcosai által szexuális rabszolgaként fogva tartott nőket és gyerekeket kimenekítsék, és lehetőséget biztosítanak nekik az újrakezdésre.
Szintén ebben az évben alapította meg Pavan Amara, egy londoni ápolónő a My Body Back elnevezésű szervezetet, ahol egészségügyi ellátást nyújtanak a nemi erőszak áldozatainak. A méhnyakrák és STD-szűrések mellett mentális segítségnyújtást is kapnak a programban résztvevők. A szervezet negyedévente összejöveteleket szervez nekik.
Az összejöveteleken kiderült, hogy a résztvevők bizonyos százaléka maszturbálással szeretne visszatalálni a szexhez és az intimitáshoz, amihez viszont nagyon szívesen igénybe venne felnőtt tartalmakat. Csakhogy ez nem olyan egyszerű.
A nők igenis szeretnének vizuális ingereket átélni, de egyszerűen képtelenek pornófilmeket nézni, mert a legtöbb videó erőszakos, és így mindig eszükbe jut, ami velük történt
– meséli a Ella Eora, a szervezet által létrehozott különleges és egyben úttörő forrásgyűjtemény, a The Clit List menedzsere.
Hevesi Krisztina szexuálpszichológus szerint a My Body Back fent említett kezdeményezése hasznos lehet az erőszak elszenvedői számára – kiváltképp, hogy saját maguk dönthetik el, élnek-e vele. Magyarországon is nagy szükség lenne rá, hiszen hazai szervezet nem foglalkozik ilyen típusú mentálhigiénés segítségnyújtással.
A traumatizált személy fél a szexualitástól, mivel azokat a dermesztő élményeket hívja elő belőle, amiket átélt. Ez a szorongás megfosztja a szexuális együttlét örömétől, s gyakran a párkapcsolatnak is gátjává válik. Rendszerint évtizedekkel a trauma után válik eléggé erőssé az áldozat ahhoz, hogy szexuálpszichológiai segítséget kérjen. Ekkor tudja kimondani azt, hogy az átélt erőszak elvette tőle a testiség és a szerelmi beteljesülés lehetőségét
– nyilatkozta a szexuálpszichológus.
Azonban nem mindenki fordul szakemberhez, emellett gyakran az áldozat traumáját a társadalom nem ismeri el szexuális erőszakként – de ettől még súlyos sebeket okoz a pszichén.
Volt egy páciensem, akit a nagypapája gyerekkorában részegen ölelgetett és csókolgatott, borostás, alkoholmámorosos, felhevült arccal a nyakába lihegett. A kislány a testén érezte az erős merevedést. Sikerült kiszabadulnia a szorításból, így más szerencsére nem történt, de ez olyan erős undort és sokkot okozott neki, hogy 35 éves koráig kerülte a férfiakat, nem is volt párkapcsolata. Mára jól van, de ha a férje hozzáér a nyakához, teljesen lemerevedik még most is
– osztotta meg velünk tapasztalatait Hevesi Krisztina.
