Belföld

Két ember csaknem belehalt a szerelmi háromszögbe

A nő azt hitte, megcsalják. A férje barátja lett szerelme, de csaknem belehaltak.

A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy 25 éves férfi ellen, aki Iharosberényben késsel megszúrta saját feleségét és barátját. A vádlott és felesége hat éve éltek házasságban. Az asszony azt feltételezte, hogy férje megcsalja, ezért “érzelmi kapcsolatba
került” férje barátjával.

2016. február 27-én késő este – amikor a vádlott nem volt otthon – a nőt felkereste a férfi. A párt az időközben hazatérő férj az utcán találta, és az egymás iránti viselkedésükből rájött, hogy

a felesége és barátja között szerelmi viszony van, amitől indulatos lett.

Az asszony próbált menekülni, de a vádlott utolérte, hajánál fogva a földre rántotta, az utcán vonszolta, miközben egyszer fartájékon, egyszer mellkason szúrta egy 16,5 centi pengehosszúságú csontozó késsel. A nő segítségére sietett barátja. Őt a vádlott szintén mellkason szúrt. A sértettek életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A vádlott előzetesben van, az ügyészség börtönben
végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik