Belföld

Nem adja fel a facebookozókat feljelentő volt polgármester

Balázs Árpád közölte, nem érdekli, hány fellebbezést kell írnia, neki van ideje.

Siófok volt fideszes polgármestere nem nyugszik bele abba, hogy a bíróság nem ítélte el azokat, akiket egy Facebook-bejegyzés megosztása miatt jelentett fel.

A bejegyzésben arról írtak, hogy Balázs Árpád polgármestersége idején feltűnően alacsony áron adtak el egy önkormányzati lakást, és ennek során több szabálytalanságot is elkövethetett az önkormányzat. A feljelentés miatt 17 ember ellen indult eljárás, akiknek többségét rabosították is.

A Szekszárdi Járásbíróság azonban június 10-i végzésében jelezte: a bejegyzés nem volt jogellenes, Balázs Árpád pedig közszereplőként köteles tágabban értelmezni a kritika határait. A volt polgármester azonban azt írta a Magyar Narancsnak, hogy ő nem becsületsértés, hanem rágalmazás miatt tett feljelentést. „Természetesen fellebbezek” – jelentette ki.

Továbbra is mindenkit fel fogok jelenteni, aki személyemmel kapcsolatban hazugságokkal kíván politikai hasznot húzni. És nem érdekel, hogy mit ír a Magyar Narancs, meg meddig tart az ügy és hány fellebbezést kell írnom, nekem van időm

– közölte a volt polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik