A terézvárosi utcákról valószínűleg elsőre nem az izgalmas épületek jutnak eszünkbe, pedig ez a kerület rejti a Belváros legtöbb meglepő épületét. Ma ezek közül a legdíszesebbet mutatjuk be.
Az Izabella utcán végighúzó trolibuszok ablakán kitekintve minden bizonnyal a legtöbb budapestinek feltűnt már a Ferdinánd híd lábától néhány lépésre fekvő, gazdagon díszített épület, de a látványt jó eséllyel néhány perc alatt el is felejtették. Kár, hiszen az épület egy igazi ékszerdoboz, mely kisebb szomszédjának felújítása után újra századfordulós szépségében ragyoghatna.
Fotó: Irenne/Indafotó
A tervezők, Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp egy egész sornyi pesti bérházprojekt után 1896-ban kapták meg a lehetőséget a Lindenbaum-házak (VII. Izabella utca 94-96.) megtervezésére, és biztosak vagyunk benne, hogy a végeredményt látva a megrendelő Sonnenfeld Mór egy pillanatra sem volt elégedetlen velük – hiszen a teljesen átlagos, sőt, unalmas utcai homlokzatot szecessziós vakolatdíszek tucatjaival dobták fel. A kortársak persze jórészt nem igazán tudták megemészteni a hirtelen Magyarországra is betört stílust, de a sokak szerint csak giccsparádéként, vagy túldíszített szemétként tekintett szecesszió a századfordulóra már teljes mértékben elfogadottá vált: szintén 1897-ben készült el a kissé visszafogottabb Iparművészeti Múzeum (Lechner Ödön-Pártos Gyula, 1901-ben a Hold utcai Magyar Királyi Postatakarékpénztár (Lechner Ödön-Baumgarten Sándor), 1903-ra pedig a Honvéd utca elején álló Bedő-ház.
Fotó: Kovács Dániel/Indafotó
Az építészpáros
Spiegel Frigyes (1866-1933) pályája kezdetén Freund Vilmos műépítész mellett dolgozott, de 1895-ben Weinréb Fülöppel közös irodát nyitott – itthon leginkább belsőépítészeti tevékenysége, díszlettervei (a Sir Alexander Kordaként ismertté vált rendezőzseni, Korda Sándor első filmjeihez) és bútortervei tették ismertté (több pesti mulató berendezését is ő készítette), de építészként is Európa legjobbjai közt emlegették. Világszerte az elsők közé tartozott, akik egyszerű anyagokkal helyettesítették a korábbi korok, így a romantika súlyos díszeit – ezen az épületén például egyetlen párkány vagy pillér sem kapott helyet, sőt, eltüntette a tartófunkciót már rég nem ellátó falpilléreket, hogy aztán díszes, sőt, színes motívumokat helyezzen a homlokzatra. A főleg az épületszerkezetek megalkotásában örömét lelő, a kreatív munkát kollégájára hagyó Weinréb Fülöppel (1863-?) közös munkáik közül kiemelkedik az Üllői út 21. (1898), a város legkeskenyebb háza, a Duna felőli oldalán alig 620 cm széles Várkert rakpart 16. (1898) – erről korábban írtunk is –, valamint a Nyugati téri Skálát körbeölelő Bajcsy-Zsilinszky út 63. – Jókai utca 40. (1897)
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A nagyobb, ma szép állapotú 94. számú épületen a kék, zöld és a sárga színek, kisebb, pusztuló szomszédján pedig a vörös és zöld dominált. Mindkét épületen szép számmal akadnak aranyozott díszek, melyek közt napkorongokat, csillagokat és pávákat találhatunk, mindezeket pedig számtalan állat- és növényábrázolás veszi körbe.
Mára a négy elemből már csak kettőnek (föld és levegő) a nyomát találjuk meg, hiszen a Víz és Tűz a szomorú állapotú épületre került.
Szépek a Föld szintjén a paradicsomi fát két almával és a csábító kígyóval ábrázoló díszek, de találkozhatunk itt kutyákkal, sőt, pávákkal is.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A Levegő szintjén a napkorongok felé szálló madarakat és szép aranycsillagokat csodálhatjuk meg, sőt, a díszítősorok két szélén a Holdat jelképező ezüst nőalakokat is megtaláljuk.
Szomszédja, az éppen feleakkora Izabella utca 96. díszeiből néhány töredék kivételével semmi sem maradt fenn, bár a tervező vázlatrajzai és archív fotók alapján még tökéletesen restaurálható lenne az egykori gyönyörű homlokzat. Ennek az épületnek a földszintjét, illetve magasföldszintjét üzletek foglalták el, de díszítősorai természetesen egy sort alkottak a szomszéddal.
Az első emeleti ablakok alatt a Víz, két szinttel feljebb pedig a Tűz motívumai kaptak helyet – erre már csak egyetlen árva sárkány és némi szárnydarab emlékeztet:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Így írt Spiegel a két épületről
“A földet stilizált fák, a földi hiúságot jelző pávák, kigyók és két a nap felé törekvő, de kigyók által a földön visszatartott női alak; a levegőt a nap, hold és csillagok, madársorok és az éjjel és nappal alakjai; a vizet halak, korallok és rákok; a tüzet tűzokádó sárkányok jelképezik.
Felhasználtuk azonkívül az ablakkereteknél, mellvédeken és pilléreken díszítésül a mályvát és napraforgót, liliomot, egy kákaszerű növény leveleit és egy sajátszerűen fonott sujtásszerű szalagos diszítményt, melyet magyarosnak is nevezhetünk. Végül még egyet jegyzek meg és ez talán a legfontosabb: azt, hogy a homlokzatok színesek. Talán nem kell magyaráznom, hogy miért? Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást és hogy már régóta vágyódik látni minden valamire való művész a színt házainkon, mely jobbára megvolt az előbbi korok házain is és mely azokról oly hosszú időn át száműzve volt.
Természetes tehát, hogy ha már eltértünk a sablontól, e tekintetben is megkísértettük az újítást, különösen mikor bízvást remélhetjük, hogy e kísérletünket a szakkörök rokonszenvvel fogadják. A festékek egyszerű mészfestékek, melyek egy régi recipe szerint túró és tojás hozzákeverése által lettek szilárdabbá és az eső behatása ellen állandóbbakká téve. A nagyobbik homlokzat kék-zöld és sárga, a kisebbik vörös és zöld színekkel bír. Mindkettőn ezenkívül a metallikus arany meglehetősen dúsan van alkalmazva.”
Ennek az épületnek az egyik lakása a második világháború után a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége irodájának adott helyet, de híres emberek a jelenleg rendelkezésre álló források szerint sosem éltek az épületben.
