Belföld

Gyurcsány: ha Horn Gyula élne, a DK tagja lenne

Beszélt a Brexitről és Orbán felelősségéről is, de az tizedennyire sem volt erős.

A Brexit fényében helyzetértékelő ülést tartott a DK. Gyurcsány Ferenc azt mondta, Orbán Viktornak át kell gondolnia, hogy menekültellenes politikájával és hangulatkeltésével, néhány százezer szavazat reményében érdemes-e tovább gyengíteni az európai egységet.

A brit kiválásról azt mondta: nem lehet összekeverni a politikát a történelemmel, mert ezzel lehet választást nyerni, de el is veszítik az országot. Azt mondta, érteni kell, mi a pártpolitikai érdek, a választási érdek és a nemzet érdeke. Nagy-Britannia egy nap alatt a szétesés szélére sodródott, mert David Cameron 2-3 százaléknyi szavazatot szeretett volna szerezni – vélekedett Gyurcsány.

Szerinte a magyar miniszterelnök is eladja az ország történelmi esélyét, becsületét és sorsát egy tál lencséért. Ez olyan történelmi bűn, amelynek következményei most láthatók Nagy-Britanniában – mondta. Gyurcsány úgy véli, Orbán válaszúthoz érkezett, vagy pártpolitikus marad, vagy esélyt teremt magának, hogy felelős államférfi legyen. Azt kérte Orbántól, álljon el a menekültellenes népszavazástól, ne hergelje a magyarokat, és mutassa meg, hogy érti, mi a felelőssége.

Azt is mondta, egyszerre kell szolgálni a progresszió és a szociális felelősség ügyét, és ez Horn Gyula hagyatékának is tekinthető. Úgy véli, ha Magyarország egykori miniszterelnöke élne, a DK tagja lenne. „Horn Gyula tudta, értette, hogyan kell egyszerre magyarnak és európainak lenni, védeni a kisember világát, és közben Bokrossal és nyugdíjreformmal szolgálni a progressziót” – mondta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik