Belföld

Másfél milliós jutalmat kapott a polgármester, miközben az önkormányzati dolgozók magasabb bérért sztrájkoltak

wittinghoff tamás (Array)
wittinghoff tamás (Array)

Másfél millió forintos jutalmat kapott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere akkor, amikor munkatársai éppen azért sztrájkoltak, mert évek óta nem emelkedett a bérük, írja a Magyar Idők.

Ezt egyébként Vágó Csaba, a kormányzati kabinet vezetője sem cáfolta. A budaors.hu-ról kiderül, a képviselők

megszavazták, hogy a polgármestert, első féléves munkáját értékelve, három havi illetményének megfelelő jutalomban részesítik.

Az időpont pedig azért most volt, mert ezt a kérdést évek óta ilyenkor tárgyalják.

A sztrájk nem az önkormányzat ellen szólt, hiszen itt „legalább vannak jutalmak”, mondta Ládonyi János, a polgármesteri hivatalban működő szakszervezet titkára.

Bocsi István jegyző azt mondta, hogy a településvezető 13 éve nem kapott fizetésemelést. A kabinetvezető szerint a szerdai események nem a polgármesterről szóltak, hanem arról, hogy a fideszesek nem akartak szavazni egyes, Budaörs jövőjét érintő ügyekben. Például az iskolák államosítása ellen tiltakozó nyilatkozat, ekkor ugyanis már egyetlen fideszes képviselő sem volt az ülésteremben.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik