Belföld

Késelés a pápai vasútállomáson – legalább tizenegyszer szúrt a fiatal

Vádat az ügyészség egy 23 éves fiatalemberrel szemben, aki tavaly szeptemberben a pápai vasútállomáson megkéselte alkalmi ismerősét. Emberölés kísérlete miatt állítják bíróság elé hamarosan.

A vádirat szerint a rendszeresen italozó fiatal az este 10 óra körül indult el hátizsákjában két liter borral és egy összecsukható késsel,  hogy megkeresse barátját. Csaknem háromnegyed óra múlva ért a vasútállomásra, ahol leült a 46 éves férfi mellé, aki szintén ittas volt. Megitták a bort, majd a fiatal felállt, elsétált a peron végéhez kezében a késsel. Fenyegetőzni kezdett és azt mondta alkalmi ismerősének, hogy megöli és elindult felé.

A férfi védeni próbálta magát a kezével, de a fiatal több sérülést ejtett rajta.  Csaknem 12-13 méteren keresztül folyamatosan hátrált, azonban támadója legalább tizenegyszer megszúrta, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

A megkéselt férfi eljutott a forgalmi irodához, de a vasúti dolgozó nem látta a sérüléseit, így csak a rendőrséget értesítette. A fiatal nem hagyta el a helyszínt, még akkor is támadt, amikor az egyenruhások megérkeztek. Ők állították meg, hogy ne szúrhasson újra.

A férfi életmentő műtéten esett át a pápai kórházban – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik