Belföld

Kiderült, melyik európai nemzet állampolgárai nem szeretnek fizetni a magyar autópályákért

Több a külföldi bliccelő az autópályákon, mint a magyar a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató adatai szerint. A társaság szóvivője szerint a leggyakrabban a román állampolgárok nem fizetnek az autópálya használatáért, írja az Inforádió.

„A magyaroknak a tavalyi évben több mint 340 ezer pótdíjfizetési felszólítást küldtünk ki, a külföldieknek pedig 170 ezer levelet. A hazaiaknál a pótdíjfizetés behajtási hatékonysága 75-80% körül mozog, a külföldiek esetében pedig a tavalyi évben elterjedt gyakorlatnak megfelelően 50% fölé emelkedett, tehát nagyon hatékonynak mondható” – mondta Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató szóvivője.

Azt is elmondta, hogy az autósok azonosítása a rendszám alapján nagyon egyszerű bármilyen erre jogosult szervezet vagy hatóság számára, hiszen minden olyan adat elérhető, ami ahhoz kell, hogy a jogosulatlan úthasználóknak, az üzemben tartó vagy a tulajdonos felé a pótdíjfizetési felszólítást postára tudják adni.

A nemzetközi jogharmonizációs akadályok miatt nem ilyen egyszerű a helyzet a külföldi bliccelőkkel való fellépés során. Mi azt a módszert választottuk – és ez be is vált – hogy nemzetközi behajtó irodákkal szerződtünk le. Ők a saját országukban, illetve azokban az országokban, ahol jogosultságuk van eljárni, elég hatékonyan el is tudnak járni, a külföldi adatbázisokhoz is hozzáférnek. Ennek köszönhető, hogy 2015 év végére 50% fölé sikerült növelni a külföldi behajtás hatékonyságát.

– mondta, hozzátéve, hogy a külföldi bliccelők körében 30% körül alakul a román felségjelzésű járművekkel elkövetett szabálytalankodások száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik