Belföld

A Cozma-gyilkossághoz köthető férfiak provokáltak verekedést Siófokon

Felhívást tett közzé a rendőrség még hétfőn, miszerint keresnek három férfit csoportos garázdaság miatt, akik a gyanú szerint résztvevői voltak egy verekedésnek még vasárnapra virradó éjszaka. Részleteket nem közöltek, csak annyit, hogy többen estek egymásnak hajnali 3 óra körül egy szórakozóhely előtt, illetve hogy ketten megsérültek.

A rendőrség tájékoztatása szerint két enyingi férfit keresnek, a 33 éves Kolompár Csabát és a 35 éves Rafael Andort, valamint a tápiószentmártoni Rafael Istvánt. Mindannyiuk ellen elfogatóparancsot adtak ki.

kolompár csaba rafael andor rafael istván

“A rendőrségi kéri, hogy aki a fotókon látható férfiakat ismeri és tartózkodási helyükkel, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, az jelentkezzen a Siófoki Rendőrkapitányságon (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén” – írják.

A történteknek szemtanúja volt Kathi Béla világ- és Európa-bajnok debreceni testépítő, aki az interneten írta meg, mit látott. Beszámolója szerint egy folyamatosan balhékat generáló, „nagyon sok fős enyingi banda” megtámadott egy „szimpatikus, normális sportolósrácot”, akit ő jól ismert az edzőtermekből. Ezután barátaival próbálta megfékezni a verekedést, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik, békítő szándékkal fellépő társát is ütlegelni kezdték az enyingiek. Végül a helyi rendészeknek is köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj. Más beszámolókból az is kiderült: a Palace Café előtt provokálták ki a verekedést Rafaelék, és röpködtek a székek, asztalok – számolt be az mno.hu

A lap arról is ír, hogy a három körözött tagja annak a rettegett enyingi cigány bandának, amely 2008 nyarán 150 fős megfélemlítő vonulást tartott Siófok legforgalmasabb sétálóutcáján, így üzenve a vendéglátósoknak, kinek fizessék a védelmi pénzt. Rafael István és Kolompár Csaba részt vett a veszprémi Patrióta bár elleni 2009. februári támadásban, amelyben – a csak névrokon – Raffael Sándor és társai megölték Marian Cozma román kézilabdázót, többeket pedig súlyosan megsebesítettek. Kettejüket a gyilkossági üggyel párhuzamosan futó garázdasági ügyben el is ítélték: egyikük rövidebb letöltendő, a másikuk felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Volt egy harmadik bűnügyük is: Rafael István és Andor, illetve Kolompár Csaba a Cozma-gyilkosság után pár nappal az enyingi Agip benzinkútnál rátámadt egy másik társaságra – emiatt az ügyészség még 2010-ben vádat emelt ellenük és az enyingi banda hét másik tagja ellen is.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik