Belföld

Csecsemőt molesztált egy férfi Ózdon – tizenkét év fegyházat kapott

A pici a konyhában aludt, amikor a férfi odalépett hozzá.

Ítéletet hozott a bíróság első fokon hétfőn annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy tavaly ősszel molesztálta rokonát, egy mindössze tizenegy hónapos csecsemőt Ózdon. Szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek. A döntés nem jogerős, a védelem enyhítésért fellebbezett.

A Miskolci Törvényszék megállapította: a férfi 2015. szeptember 7-én elment hozzátartozóihoz Ózdra, és náluk töltötte a délelőttöt. A lakást a kisbaba anyjával és nagymamájával hagyta el, a belvárosban indultak együtt. Félúton jártak, amikor azt mondta, mégsem tart velük, majd inkább egy későbbi busszal megy.

Visszament a házba, a pici ekkor a babakocsiban aludt. Többen voltak otthon, de nem vették észre, hogy a férfi ott van, a csecsemőt pár percre ugyanis egyedül hagyták a konyhában. Miután látta, hogy nincs a közelben senki,  molesztálta a kisfiút.

“Odament a babakocsihoz és az ülő testhelyzetben levő gyermeket 1-1.5 percig szexuálisan zaklatta, úgy, hogy nemi szervét a szájába erőltette” – olvasható a bíróság tájékoztatásában.

A férfit azonban rajtakapták. Az egyik rokona látta meg, de annyira megijedt, hogy kirohant az udvarra és becsapta maga mögött az ajtót. Ezután a vádlott abbahagyta a baba molesztálását.

A bíróság szerint a vádlott részbeni beismerő vallomást tett, de  cselekményét egyértelműen alátámasztotta a genetikai szakértő DNS minta alapján végzett szakvéleménye. Enyhítő körülményként kizárólag a részbeni beismerést, míg súlyosító körülményként értékelte azt, hogy bűnismétlő vádlottról van szó, aki ráadásul családon belül követte el cselekményét, továbbá a cselekmény gátlástalan  elkövetését, a hasonló cselekmények elszaporodottságát és megyeszerte is közfelháborodást kiváltó jellegét, végül azt hogy a sértett mindösszesen 11 hónapos volt az elkövetés idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik