Belföld

Hónapokig kapta tévedésből a kemoterápiát egy borsodi beteg

Összecserélték két ember leleteit, hónapokon át kemoterápiát végeztek azon, akinek arra semmi szüksége nem volt. Kártérítési per indult, az ügyben még március 31-én hozott jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla.

A haon.hu pénteki cikke szerint a bíróság megállapította: a felperesnél 2011 nyarán egy festékes anyajegyet távolítottak el, majd annak szövettani vizsgálatakor rosszindulatú, negyedik stádiumú melanomát diagnosztizáltak, mert a leleteit elcserélték a vele azonos lakóhelyen élő – ám időközben már elhunyt -, vele azonos nevet viselő páciensével. Ezután 11 hónapon keresztül különböző vizsgálatokat végeztek rajta, interferon-kezelést írtak elő, ezt naponta, saját maga injekciózásával végezte, tette mindezt összesen 120 alkalommal.

Ezalatt pajzsmirigy-gyulladás, depressziós zavar és pánikbetegség alakult ki nála, a megemelkedett fehérvérsejt- és trombocitaszám miatt fizikai fájdalmi jelentkeztek, nagymértékű fogyás, hajhullás, szívritmuszavar és hasi fájdalom, továbbá végtagfájdalom és ebből eredő állóképesség-csökkenés lépett fel.

Számos tünete jelenleg is fennáll, ráadásul poszttraumás stresszzavarban szenved az átéltek miatt.

A felperes nem a kórháztól tudta meg, hogy tévedés történt, felhívta őt a leletcserével érintett másik személy. Tőle tudta meg azt is, hogy nem volt rosszindulatú melanomája. Miután a kórházban is kiderült a tévedés, nem értesítették azonnal írásban a beteget.

Az eset egyébként egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban történt, első fokon a Miskolci Törvényszék járt el. A feleslegesen kezelt beteg keresetében vagyoni és nem vagyoni kártérítést kért, annak jogalapját és összegszerűségét a kórház el is ismerte, a nem vagyoni kárigény mértékét azonban vitatta, ez utóbbi miatt fellebbezett, így másodfokra került az ügy. A döntést a Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta. Hogy mekkora kártérítést ítéltek meg, nem tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik