Harminc napra előzetes letartóztatásba került pénteken az a férfit, akit a keddi esti, XIII. kerületi gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kérdésünkre elmondta, a szökés, az elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt döntött a bíróság a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése mellett. A döntés jogerős.
Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség az eset kapcsán csak annyit közölt szerdán, hogy a XIII. kerületi Szent László út egyik társasházában, egy elfajult vita torkollott tragédiába, és a tettes mellkason szúrta áldozatát. Az 53 éves gyanúsítottat a helyszínen kapták el.
A 24.hu korábbi értesülése szerint testvérgyilkosság történt. Mindkét érintett ittas volt. Úgy tudjuk, aznap már jártak rendőrök a címükön, ugyanis a veszekedés nem este kezdődött közöttük és a gyanúsított az anyjukra is rátámadt. A támadó egyetlen késszúrással ölte meg testvérét. A késelőről kiderült, már nem ismeretlen a hatóságok előtt.
![Előzetesbe került a XIII. kerületi testvérgyilkos 1 Budapest, 2016. június 8. Rendõrök és mentõsök a fõváros XIII. kerületben, a Szent László út egyik társasházánál, ahol megkéseltek egy embert, aki belehalt sérülésébe 2016. június 7-én. A házban egy elfajult vita során szúrta mellkason áldozatát egy 53 éves férfi, akit a rendõrök a helyszínen elfogtak. MTI Fotó: Mihádák Zoltán](http://24.hu/app/uploads/2016/06/keseles-budapesten2.jpg)