Belföld

Virágokat és mécseseket vittek a Péterfy elé az ápolók

A szerdai kormányülés napirendjén több, az egészségügy átalakításával kapcsolatos előterjesztés szerepelt volna, de egyről sem született döntés, írja a Népszabadság. Nem tárgyalták azt a tervezetet sem, ami szétválasztaná a gyógyító és a szociális feladatokat az egészségügyben, sőt ezek a tervek még a pénteki kormányülés napirendjén sem szerepelnek.

Ónódi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár ötpontos rendszerátalakító csomagjából így eddig csak a budapesti ellátórendszer radikális átalakításáról döntöttek.

Az ellenállás közben szerveződik, civilek és ellenzéki pártok tiltakozásokat szerveznek.

A kormány két nagy budapesti kórházban is megszüntetné az aktív betegellátást

-Péterfy, Szent János-, a Lipótmezőt viszont újranyitná és három éjjel-nappal működő sürgősségi centrumot hozna létre.

A Péterfyt meglepte, hogy a Fidesz bezáratná a kórházat, az ápolók kedden virágokat és mécseseket helyeztek el a bejáratnál, így tiltakoztak a kormány terve ellen. Sásdi Antal a kórház főigazgatója a Népszabadságnak elmondta, támogatja a fejlesztési terveket, ha az új kórházakba a Péterfy ágyai is bekerülnek. Hozzátette, úgy tudja 2010 óta a kormánynak az az álláspontja, hogy kórházat nem zárnak be.

A kormány egyik indoka az, hogy a 70 éves épület állapota megromlott. Az igazgató szerint ez igaz, de ettől még belül elvégezték az állagmegóvást. A kórházban nehéz lesz megszüntetni az aktív ellátást, mert eddig ha bármelyik fővárosi intézmény lemondta az ügyeleti ellátást a Péterfy ugrott be helyére.

A kórház ma is annyi beteget lát el, mint a tervezett Egyesített Szent István és Szent László kórháztól elvárnak majd, így ha a Péterfy bezárják, nagy tömeget kellene máshova irányítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik