Belföld

A trianoni „hibának” nem lesz komoly következménye

Te is azt hitted, hogy Vujity Tvrtko visszacsatol egy-két elszakított országrészt?

A Nemzeti Összetartozás Napján vetítette a Duna Tv A könyv titka című filmet, amelynek egyik különlegessége, hogy Vujity Tvrtko (aki egyébként saját zsebből finanszírozta a projektet) bemutatja benne a trianoni békeszerződés egyetlen eredeti aláírt példányát.

A műsor elején „elképesztő fejezetről” beszél a főhős, majd Zajta település „egészen elképesztő” történetét lengeti be. Ráadásul már a korábban sugárzott műsorajánlóból kiderült, hogy Tvrtko hibát talált a trianoni szerződésben, és beadvánnyal fordul az Országgyűléshez, ezért talán volt, aki abban reménykedett, hogy itt most valami nagyon komoly, eget rengető bejelentés következik – írja az Index.

De mint kiderült, a tévés beadványa arról szól, hogy a magyar-román határon található Zajta kapja meg a „második leghűségesebb falu” címet.

Mint kiderült, a település 1920 nyaráig román megszállás alatt maradt, de egy helyi tanár, Gaál Lajos észrevette, hogy a szerződés szövege szerint Magyarországhoz kellene továbbra is tartoznia, és miután levelet írt korábbi osztálytársának, Huszár Károlynak – aki történetesen időközben miniszterelnök lett – a hibát orvosolták, a románok pedig mehettek isten hírével.

A Médiaklikk.hu-n megtekinthető műsorban szenzációként harangozták be a Kínában található „magyar gyarmatot”, ám az Index által megszólaltatott történész szerint a trianoni szerződésben szereplő  tiencsini terület a téma iránt érdeklődők körében viszonylag ismert történet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik