A Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyeri a dunaújvárosi időközi választást, írja az Index. Lassingleitner Fruzsina, 405 szavazattal nyerhet (39 százalék), második Huszti Zsolt DK, harmadik Barta Endre a Jobbik képviselője. Az MSZP-s Selyem József a negyedik lett, az utolsó helyen Pappné Granabt Ilona végzett.
Nem így lett a Fidesz győzött, Gyurcsány már üzent is az MSZP-nek, pártja ebből nem azt szűri le, hogy meg kell mutatniuk erősebbek az MSZP-nél, hanem hogy össze kell fogni és együttműködni.
A választást azért írták ki, mert gyilkossági botrányba keveredett a korábbi fideszes képviselő.
Dunaújvárosban pár nappal a választás előtt jártunk – a nyertes ugyan konkrétan menekült riporterünk elől (a hivatalos verzió szerint elvesztette a mailcímet, amin időpontot lehetett volna egyeztetni hozzá, és különben is dolgozik, mennie kell), de találtunk meggyőző jobbikost, szuperlelkes PM-est, egy nagyon magyarra tetovált és egy majdnem bajszos szocit, és a világ egyik legérdekesebb független jelöltjét, a ruszin kultúramentő Orha urat. Kellemes szórakozást, ha még nem volt meg – itt pedig még pár kép!