Belföld

Lemondott Gyömrő polgármestere, de indul az időközi választáson

Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere, aki kedden tájékoztatta döntéséről az MTI-t.

A tisztséget 2002 óta betöltő Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) közölte, hogy lemondását a hétfői képviselő-testületi ülésen jelentette be, egyúttal tájékoztatta a grémiumot arról, hogy indul majd az időközi polgármester-választáson.

A település vezetője felidézte: a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet; a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2011-ben emelt vádat, a “számlagyáras” perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

A polgármester elmondta, hogy az ügyben érintett vállalkozás, amelynek akkor ügyvezető igazgatója volt, évente csaknem ezer számlát fogadott be, ezek között kilenc valótlan tartalmút találtak, és mint egyszemélyes felelőst a cég ügyvezetőjeként őt vonták felelősségre. Megjegyezte: az államnak okozott hatmillió forintos kárt maradéktalanul megtérítette.

A városvezető hangsúlyozta: a gazdasági vállalkozásban történtek semmilyen módon nincsenek összefüggésben polgármesteri munkájával.

A munkámat sokszor ellenőrizték, és soha semmilyen szabálytalanságot nem találtak, se a gazdálkodásban, se a működésben, se a pénzek felhasználásban nem volt kifogásolnivaló

– tette hozzá.

Lemondását indokolva Gyenes Levente azt mondta, hogy nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a – Gyömrő 2000 Kör kilenc képviselőjéből, valamint egy fideszes, egy jobbikos és egy MDF-es tagból álló – testületet, amelynél a törvény szerint méltatlansági eljárást lehet kezdeményezni ellene. Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a most megismert információk birtokában döntsenek arról, alkalmasnak tartják-e továbbra is a város irányítására.

Az időközi polgármester-választáson történő indulásával kapcsolatban szólt arról, hogy a Gyömrő 2000 Kör egyhangú szavazással kérte fel jelöltjének.

A választást a legkorábban a nyár végén tarthatják meg, az új polgármester megválasztásáig Mezey Attila alpolgármester polgármesteri jogkörrel vezeti a város önkormányzatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik