Belföld

Meghalt Gombár Judit

Hetvenkilencedik életévében szombaton meghalt Gombár Judit Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, díszlet- és jelmeztervező, pedagógus, egyetemi tanár, a Győri Balett örökös tagja - közölte a család és balettársulat az MTI-vel.

A közlés szerint a hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt művész temetéséről később intézkednek.

Gombár Judit 1937. szeptember 13-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskola jelmeztervezői szakát is. Ebben az időszakban lett a pécsi Nemzeti Színház tagja, és ekkor kötötte össze az életét a balettel. Pécsett és az Operaházban főleg balettekhez  tervezett jelmezeket, de szerződött tervező volt Szegeden, Kecskeméten, Szolnokon és a Népszínházban is.

Fotó: gyoribalett.hu
Fotó: gyoribalett.hu

Miközben állandóan dolgozott a Pécsi Balettnek, 1972-1979-ben Markó Ivánnal együtt tagja volt Maurice Béjart világhírű balett társulatának is.

1979-től a Győri Balett egyik alapítójaként, jelmez- és díszlettervezőként meghatározó szerepet játszott a társulat irányításában és művészeti iskolává alakításában.

Művészetét 1984-ben Jászai Mari-díjjal, 2002-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2005-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel, 2007-ben Táncművészetért díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik