Belföld

A megyei MSZP egy éve nem fizet az irodája után

mszp(210x140)(1).jpg (mszp)
mszp(210x140)(1).jpg (mszp)

Egy évet meghaladó, több mint 600 ezer forintos közös költség tartozást halmozott fel az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete egy szolnoki iroda után, amit együtt használnak a városi szocialistákkal, Iváncsik Imre megyei elnök ígérte szerint belátható időn belül megszűnik az adósság, írta a Magyar Idők szombati számában.

A lap szerint az adósság kiegyenlítésére nagy szükség lenne, miután a szolnoki Tófenék úti 122 lakásos társasházban, amit csak nyugdíjasházként ismernek, döntően idős emberek élnek. Azt írták: “többen felháborítónak tartják, hogy a nyugdíjemelés mértékét hangosan kritizáló, önmagát a szegények támogatójának hirdető MSZP nem foglalkozik a lakókkal, az ott élő nyugdíjasokkal”.

Mások attól tartanak: a tartozás miatt elmaradnak a fejlesztések, megemelik a közös költséget, amit a társasházban lakó, korosabb, kevésbé jó anyagi viszonyok között élő emberek nem tudnak majd fizetni.

A Fidesz helyi alelnöke tartozásuk kifizetésére szólította fel a szocialistákat.

A lap megkeresésére Iváncsik Imre, az MSZP megyei szervezetének elnöke azt mondta: az összeg egy ideje csökkenőben van, és belátható időn belül megszűnik, a probléma meg fog oldódni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik