Belföld

Bohózatba illő utcaátnevezés Kecskeméten

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) január végén kereste meg a Bács-Kiskun Megyei- és a Pest Megyei Kormányhivatalokat, mert Kecskeméten és Szigetszentmiklóson egyaránt Nyírő József nevét viseli egy-egy utca, illetve köz, holott a hatályos törvények szerint magyarországi közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett – írja az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében a szervezet.

Márpedig a Szálasi-kormányt a Nagynémet Birodalomba is követő író a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint is tevékeny részt vállalt önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének közterület-elnevezésként való felhasználása törvényileg tilos.

Ennek megfelelően Szigetszentmiklóson a képviselő-testület határozatot fogadott el a városban található utca átnevezéséről.

Kecskeméten viszont úgy döntöttek, hogy megtartják a helyi Nyírő köz elnevezését, ám a közterület neve ezentúl nem Nyírő Józsefre, hanem a híres orvosra, Nyírő Gyulára fog utalni.

A TEV üdvözli, hogy a kiváló tudósra a fővárosi kórház után közterület is emlékezik majd Magyarországon, de ezzel párhuzamosan reméli, hogy Horthy István gépészmérnök, repülő főhadnagy, esetleg Rákosi Béla, ismert rendőrorvos nem fog hasonló “megtiszteltetésben” részesülni ilyen okokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik