Tóth Barna, a kalandparkot üzemeltető Challenge Forever Kft. ügyvezető igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a kalandpark pályaelemei és biztonsági felszerelései megfelelnek az európai szabványoknak, folyamatosan karban tartják őket, hasonló baleset eddig nem fordult elő.
Ahogy azt mi is megírtuk, vasárnap délután 14 gyerek mászott fel egy 3,5 méter magas mászóhálóra, ami eddig tisztázatlan okok miatt leszakadt. A mentőszolgálat munkatársai 13 gyereket vittek kórházba, többségüket zúzódásokkal.
A kalandparkban tartott tájékoztatón Tóth Barna elmondta, a baleset előtt vasárnap délután egy születésnapot ünneplő csoport, tizennégy gyermek fotózáshoz mászott fel az úgynevezett attrakciós hálóra, amely elszakadt. Hozzátette, a hálót tartó drótkötél jelenleg is a helyén van. Szerinte,
a pályák maximális biztonságban vannak.
Belső vizsgálatot indítottak az ügyben, aminek eredménye leghamarabb egy-két hét múlva lehet meg. Tóth Barna elmondta, a cég dolgozói együttérzésüket fejezik ki a megsérült gyermekek családjainak.
Az ügyvezető az MTI-nek azt nyilatkozta, az attrakciós háló a földön kezdődik, döntött és 3,5 méteres magasságban ér véget. A gyerekeken volt sisak, de karabinerrel nem voltak rögzítve, mivel a háló “nem pályaelem, hanem attrakció”. A balesetnél két animátor volt ott a gyerekekkel.
Tóth Barna állítja, a hálón a múlt héten tizenegy felnőtt volt, az eszközöket minden reggel ellenőrzik, a hálót múlt szerdán vetette alá egy külső cég terheléses vizsgálatnak, és “nem volt probléma”.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást az ügyben. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy tizenhárom tíz év körüli gyermek sérült meg a csillebérci kalandparkban, többségük csak zúzódásokat szerzett, egy kisfiúnál azonban gerincsérülésre gyanakodtak a mentősök, őt a Péterfy Sándor utcai Kórház baleseti osztályára vitték.
A kalandpályát üzemeltető Challenge Forever Kft. itthon és Kelet-Európa más országaiban erdei akrobatikus élményparkok építésével és üzemeltetésével foglalkozik.
(mti)