Kedden hivatalosan is kilépett a Jobbikból Bertha Szilvia, aki az ATV-ben jelentette be, hogy párttá alakítja mozgalmát. A korábbi parlamenti képviselő (képünkön) már 2014 nyarán szakított a párttal, kedden pedig hivatalosan is kérte, hogy töröljék a Jobbik tagjai közül. Szerint a Jobbikból kiveszett “minden lélek, minden szakralitás”, Vona Gábor pedig az utóbbi időben a radikalizmus visszafogásával már régi társait alázza meg.
Bertha Szilvia az Egyenes beszéd című műsorban azt mondta, 2018-ra keresztényszociális párttá alakítja a jelenleg is működö “Értünk, Értetek Mozgalom” nevű szervezetet. Mint mondta, a radikalizmus egyfajta forradalmi hevületet jelent, illetve az is radikalizmus, ha “az emberek összefognak és segítenek másoknak”.
Szerinte a magyar gárda is a segítségről szólt, ám mára kivéreztették. Azzal, hogy nem engedték működni, csak a kivándorlást segítik elő, mert azokon a vidékeken, ahol nincs rend, nem marad más lehetőség, mint elmenni.