Belföld

Féltékenységből kezdett autós ámokfutásba egy férfi Győr-Moson-Sopronban

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, rongálás bűntettével és rongálás vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett – ezért állítanak bíróság elé egy férfit Győr-Moson-Sopron megyében. Autóval üldözött, támadt karddal és golfütővel – mindez még tavaly decemberben történt, az ügyészség pedig kedden azt közölte: vádat emeltek az ügyben.

A vád szerint a férfi kétszer kezdett őrjöngésbe, mindkétszer azért, mert azt gondolta, felesége szeretőjét látja egy autóban. Először egy parkolóban tombolt, miközben vele volt gyermeke is. Meglátta az ominózus kocsit, és nekihajtott. A gyereket ezután kiszállította, majd még kétszer belerohant. Végül előszedett egy kardot az autójából, és tovább rongálta a járművet. Csaknem 2 millió 200 ezer forint kárt sikerült okoznia.

Néhány nap múlva Levél felé autózott, majd hirtelen bevágott az előtte haladó kocsi elé, miután meglátta a sofőrt. Keresztbe fordult az úton és megállt, majd előszedett egy golfütőt. A jármű vezetője ijedtében megfordult és Mosonmagyaróvár felé vette az irányt. A férfi azonban üldözőbe vette és próbálta leszorítani. A menekülő ismét megfordult és gázt adott, de csak Hegyeshalomig jutott, a Fő utcán ugyanis ellenfele utolérte és a padkához szorította úgy, hogy közben az autók érintőlegesen ütköztek. A vádlott kocsija a füvön landolt, így a másik sofőr be tudott menekülni a rendőrségre.  A férfi a helyszínen maradt, fel-le sétált az úttesten, és az arra járó autók felé lengette a golfütőt, meg akarta őket állítani.

Amikor észrevette, hogy a korábban leszorított sofőr egyenruhásokkal tér vissza a helyszínre, Ausztriába menekült, ám ott leállt a kocsija, így a rendőrök – külföldi kollégáik segítségével – elfogták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik