Belföld

Kiss Lászlót a nemi erőszak előtt fél évvel eltiltották az uszodáktól

A képen balról jobbra: Csikány József, Fábián Béla, Kiss László és Lantos László.
A képen balról jobbra: Csikány József, Fábián Béla, Kiss László és Lantos László.
A bíróság előtt a tárgyaláskor két másik erőszakos ügye is felmerült 55 évvel ezelőtt.

A szombati Fókusz Pluszban és a vasárnapi RTL híradóban beszélt a nő, akit Kiss László korábbi úszókapitány 1961-ben két társával együtt megerőszakolt. Takáts Zsuzsanna azt mondta, 55 éve nem ő volt az élsportoló úszók egyetlen áldozata, egy nappal azután, hogy őt megerőszakolták, egy másik lánnyal Kiss ugyanazt próbálta tenni. Akkor is társai segítettek lefogni az áldozatot. A lány késve kért segítséget, ezért nem lett az esetből rendőrségi ügy.

A vádiratban azonban benne van, hogy Kiss ellen fiatal lánnyal szembeni erőszakos cselekményért fegyelmi eljárás indult az uszodában és komoly büntetést kapott.

Házon belül kezelték

A keddi Népszabadság már pontosabb információkkal szolgál, azt írják, a Takáts elleni erőszak elkövetése előtt fél évvel Kisst fegyelmi úton tiltották el az uszodák látogatásától, amihez egy csoportos nemierőszak-kísérlet vezetett, ami 1960. december 30-án történt.

Kiss László azóta nem kért bocsánatot áldozatától, MTI fotó
Kiss László azóta nem kért bocsánatot áldozatától, MTI fotó

Az ügyet akkor a Magyar Úszó Szövetség házon belül kezelte, de a Takáts-ügyben indított perhez benyújtották ennek az esetnek a dokumentációját is, mivel az egyik elkövető, nevezetesen Kiss, mindkét ügyben szerepelt.

A Fővárosi Bíróság a később megszületett ítéletében idéz a szövetség papírjából, miszerint 1961. január 26-tól április 26-ig „mindennemű sporttevékenységtől és az összes uszoda látogatásától” eltiltották, kizárták a válogatott úszókeretéből is.

Körülfogták, fogdosni kezdték

Az eltiltás alapja az volt, hogy Kiss és két társa 1960. december 30-án az „uszoda szabad részében körülfogták F. Marianna 18-ik életévében lévő lányt, akit nyomban fogdosni kezdtek minden testrészén, így lábát, melleit és nemi szervét is megfogták, bár részletesen nem volt tisztázható, hogy a három úszó közül a kinek milyen szerepe volt.”

A fegyelmi eltiltás dokumentumában a Népszabadság szerint leírják, hogy Kissék azt is mondták a lánynak, hogy csak akkor engedik el, ha közösülni fog velük, a lányt csak az mentette meg, egy arra járó úszómesternek odakiáltott, de Kissék a víz alá nyomták a lányt. Később az egyikük még víz alatt közösülést is ajánlott, de az úszómester megjelenése után mindhárman elúsztak, a lány pedig jelentette az esetet az uszoda igazgatóságán.

A bíróság szerint Kiss és társai „magatartásuk elkövetésénél felhasználták azt a körülményt, hogy a sportuszoda külső medencéje felett a meleg víz párája olyan sűrű ködöt képez, hogy a vízben alig lehet pár méterre tájékozódni.”

A Takáts ellen elkövetett nemi erőszakról hozott ítéletkor a bíróság figyelembe vette, hogy a két másik támadónak, Lantos Lászlónak és Várszegi Lajosnak nem volt korábban fegyelmi ügye, de ez Kissre nem volt érvényes. Büntetése harmadrendű vádlottként három év szabadságvesztés lett, amiből húsz hónapot ült.

Újabb lányt szemeltek ki maguknak

A bíróság egy harmadik esetet is tárgyalt. Takáts július 5-én felvételizett volna a Műegyetemre, de erre az egy nappal korábbi támadás miatt képtelen volt. De a három elkövető a Népszabadság keddi írása szerint aznap délelőttre egy újabb lányt szemelt ki magának, legalábbis erre a következtetésre jutott az ügyészség.

Az eset ugyanott történt, Várszegiák lakásában, a sportuszoda területén. Az ügyészség ebben az ügyben is vádat emelt nemi közösülés ügyében Kiss és két társa ellen, a sértett P. Judit volt, de a tényállás kérdésessé vált, mert a lány utóbb nem kívánta Kiss megbüntetését.

A bíróság azonban nem ezért mentette fel a három vádlottat, hanem azért, mert P. Judit „ingadozó és megbízhatatlan vallomást tett”, gyakran változtatta az előadott történetét. Végül ebben az ügyben bizonyítottság hiányában mentették fel Kisséket.

Megszólalt a rendőr is

Korábban a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában.

Takáts Zsuzsanna ma, RTL Klub
Takáts Zsuzsanna ma, RTL Klub

Az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett, Martinkó Károly azt mondta, Kissnek nem lesz könnyű dolga, ha új jogi eljárás keretében szeretné bebizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és ’62-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.

Megkönnyebbült a megszólaló áldozat

Takáts Zsuzsanna először aludt nyugodtan, megkönnyebbült, hogy az RTL Klub kamerái előtt elmondta, hogyan erőszakolta meg 55 évvel ezelőtt Kiss László volt úszószövetségi kapitány, valamint két társa, Lantos Zoltán és Várszegi Lajos.

Az asszonynak, aki a csoportos nemierőszak-bűncselekmény idején 18 éves volt, most ismerősök és ismeretlenek is folyamatosan gratulálnak bátorságáért, hogy a nyilvánosság elé állta történtekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik