A homofóbia biztos és kiszámítható politikai eszköze a Fidesznek

Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és antiszemitizmust importálni Magyarországra

– jelentette ki Orbán Viktor 2016-os évértékelőjében, megkülönböztetve az európai és magyar kultúrát az Európába érkező menekültek által – szerinte – képviselt értékektől. Bár mind a homofóbia, mind az antiszemitizmus kapcsán komoly definíciós vitát lehetne lefolytatni, nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországra egyiket sem kell importálni: a társadalom bizonyos rétegeiben eleve megvan, a politika pedig aktívan tesz azért, hogy látható is legyen. Nem véletlen: mindkét ügy jól használható politikai eszköz, alig látható kisebbségi csoportokat támad, a kérdésben megosztott a társadalom és e megosztottság értelmezhető a bal-jobb dimenzióban is.

Éppen ezért korántsem tekinthető előzmény nélkülinek vagy esetlegesnek az, ami a magyar LMBTQ közösséggel történik: előbb Orbán Viktor családdefiníciója, mely csak nő és férfi között értelmezi a házasságot és családot, majd a hét közepén előkerült törvénymódosító javaslat, mely a regisztrált élettársi kapcsolat kiüresítésével hozná az eddiginél rosszabb helyzetbe az azonos nemű párokat. Az, hogy az Orbán-kormány nem a jogkiterjesztés irányában képzeli el az LMBTQ ügyeket, nem meglepő – tavaly a homofóbia ellenes világnap alkalmából (miután megkímélte az újságírókat, hogy vicceljen a témával) megköszönte a magyarországi homoszexuális közösségnek, hogy nem provokál és úgy vélte, hogy a mostani egyensúly megfelelő. Miért lehet mégis érdeke a kormánynak „megbontani” ezt a helyzetet?

Egyrészt, mert a homofóbiával a Fidesz aligha veszít szavazót, kényszerhelyzetbe hozza ugyanakkor politikai ellenfeleit – saját táborának konzervatív részét pedig megerősíti. A kormánypárt számára minden olyan ügy kedvező és hatásos, ami mozgósítja a baloldali, liberális ellenzéket – eltérítve ezzel az addigi, nekik kedvező kormánykritikus napirendet – másrészt nehéz helyzetbe hozza a néppárti logika szerint működni kívánó Jobbikot.

A homoszexuálisok ügye erre jól láthatóan alkalmas, a törvényjavaslat előkerülése óta az összes baloldali és liberális párt támogatásáról biztosította az LMBTQ közösséget és törvénymódosítás kezdeményezését jelentette be. Ebben a helyzetben ugyanakkor az egy oldalhoz tartozó politikusok egyazon – a döntően eleve ellenzéki beállítottságú, emberi jogi ügyekre fogékony – választói csoportot próbálják megszólítani: sokkal inkább egymással versenyeznek tehát ahelyett, hogy új választókat szólítanának meg. A Fidesz érdekének – és a centrális erőtér működési logikájának – ez tökéletesen megfelel: más lenne a helyzet ugyanakkor, ha az LMBTQ ügyeken keresztül az ellenzék növekedni tudna, ehhez azonban olyan tartós társadalmi és politikai munka kéne, aminek nem látjuk jeleit. A baloldali, liberális ellenzék döntően csak reakció-politizálással foglalkozik a homoszexuális kisebbségek jogaival, életvitelével: egy-egy botrány esetén reagál, kisebb-nagyobb aktivitással részt vesz a Pride felvonulásán, de tartósan nem foglalkozik az üggyel. A Fidesz tehát ilyen esetben kiszámított reakciókkal néz szembe: egyszeri, – de legalábbis rövid – hangos tiltakozás, melyet várhatóan nem követ későbbi építkezés.

A homofób üzenetek ugyanakkor a Jobbiknak is szólnak: ez ugyanis azon ügyek egyike, amiben a párt talán minden más ügynél keményebben és nyíltabban képviselt olyan álláspontot és hangnemet, ami 2010 előtt nem volt részese a parlamenti politizálásnak. A Jobbik parlamentbe kerülését követően ugyanis a homoszexuálisok jogairól és életviteléről szinte kizárólag homofób kontextusban került sor – a négy év alatt mintegy negyven konkrét felszólalást találunk, ennek háromnegyedét jobbikos képviselők mondták el – de tény, hogy a KDNP is felülteljesítette saját parlamenti arányát e témában. A jobbikos képviselők közül is élen járt e téma napirenden tartásában Novák Előd: minden negyedik hozzászólás a témában az ő nevéhez fűződik, de felesége, Dúró Dóra is többször foglalkozott az üggyel.

Ezekben a felszólalásokban a provokáció még enyhe jelőznek számított: a képviselőpáros olykor emberiségellenesnek és deviánsnak jellemezte a homoszexuálisokat, míg a később a pártból kilépő Lenhardt Balázs konkrétan a „buziparádé” kifejezést használta a nyári felvonulásra. A homofóbia esetén tehát volt honnan mérséklődnie a pártnak, amit egyébként retorikai szinten meg is tett. Éppen ezért azonban, ha a Fidesz olyan ügyet keres, amiben kellemetlen helyzetbe hozhatja a mérséklődni kívánó pártot, szembesítve múltban képviselt álláspontjával, a homoszexuálisokhoz való viszony tökéletes.

Ráadásul a regisztrált élettársi kapcsolat kiüresítésével éppen az elmúlt hetek főszereplőjét, Novák Elődöt provokálja: a jelenlegi alelnök ugyanis többször is felszólalt ezen együttélési forma eltörlése mellett – őt tehát ez a konkrét javaslat személyesen is érintheti. Egyelőre a Jobbik hallgat a témában, ám mivel rövid távon a baloldali, ellenzéki pártok várhatóan napirenden tartják az ügyet, előbb-utóbb kénytelenek lesznek megszólalni.

Amíg a társadalom megosztott, de inkább távolságtartó a homoszexuálisok és más szexuális kisebbségek jogaival szemben, addig a homofóbia, – akárcsak a menekültellenesség – újra és újra elővehető politikai fegyver lesz. Ezen a helyzeten a társadalmi szervezetek valamennyit tudnak javítani – a folyamatosan növekvő elérést mutató Pride vagy a cégek, vállalatok támogató hozzáállása segíti a helyzetet – ám a politikának döntő hatása van a társadalom véleményére. Jó példa erre, hogy 2010 és 2012 között például 45-ről 40 százalékra csökkent azok aránya, akik egyet értettek azzal az állítással, hogy a melegek és leszbikusok szabadon élhessenek úgy, ahogy akarnak – vélhetően nem függetlenül a fent bemutatott parlamenti és közéleti nyelvezettől. Fontos látni ugyanakkor, hogy akár jogegyenlőségről, akár az azonos neműek házasságának elfogadásáról van szó, európai összehasonlításban korántsem a magyar társadalom áll a sor végén, egyértelműen létezik egy a jogkiterjesztés és tolerancia iránt elkötelezett kisebbség. Azonban amíg ez az attitűd nem találkozik (következetesen) vállalt politikai képviselettel, addig a homofóbia biztosan és kiszámíthatóan működő politikai eszköz lesz a Fidesz számára.