Belföld

Mészáros Lőrinc nem akar több földet venni

De továbbra is bérelné azokat a területeket, amelyek elárverezését épp azután vonták vissza, hogy együtt kávézott a földművelésügyi minisztérium államtitkárával.

Mészáros Lőrinc nem akar több földet vásárolni – ezt a Népszabadságnak mondta a felcsúti polgármester. Ugyanakkor továbbra is bérelné azokat az állami termőföldeket, amelyeket a Nemzeti Földalapkezelő a napokban visszavont az árverés alól.

A Népszabadság munkatársai a múlt kedden vették észre, hogy Mészáros a Gresham-palota éttermében Bitay Mártonnal, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárával beszélget. Alig néhány órával a diskurzus után a Nemzeti Földalapkezelő visszavont több árverési hirdetményt, ami a Mészáros által bérelt földekre vonatkozott.

A lap idézi Ángyán József tanulmányát, amiből kitűnik, hogy Mészáros Lőrinc már csak bérléssel tud terjeszkedni, ugyanis minden családtagjának a nevén van csaknem 300 hektárnyi föld – a törvény szerint egy ember ennyit vásárolhat.

A földművelésügyi tárca egyébként azzal indokolta az árverési hirdetmények visszavonását, hogy a hirdetmények közzététele és a tervezett árverési napok között nem telik el a szükséges 30 nap, pedig a hirdetményt április 19-én írták alá, az árverést pedig május 19-re írták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik