Élő Belföld

Lázár: hazudtak Orbán Gáspárról

Sólyom Lászlóról semmit, Gyurcsány Ferencről meglepő dolgokat mond Lázár. Vége a földeladásoknak, megbukott a közoktatási modell. Kormányinfó, élőben.

Fordulatos volt a 47. Kormányinfó, ahol Kovács Zoltán kormányszóvivő és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatta a népet az ország vezérkarának dicső tetteiről. Szó esett többek között

  • a jövő évi költségvetés kényes és fényes kérdéseiről,
  • az MNB alapítványainak költéseiről, illetve arról, hogyan veszélyezteti a forintot az ellenzék,
  • Orbán Gáspár főcímben is említett ugandai kalandjáról,
  • a Budai Vár átépítéséről, amivel kapcsolatban a Gyurcsány-kormány nagyon helyesen cselekedett,
  • de a közel-keleti keresztények, a belga jód és a kitiltási botrány is szóba került.

A viszontlátásra!

Miután a Klikről szóló költségvetési tételt megtárgyalták, Lázár elmondta a Tárki közvélemény-kutatásáról, hogy nem foglalkozik ilyenekkel, csak a választás napjára koncentrál.

Mi pedig arra, hogy vége e csodás műsorszámnak, találkozunk a jövő héten a képernyők előtt, legyen minden olvasónknak derűs napja!

Amikor a kérdés a fontosabb a válasznál

Előkerül a Vs.hu ügye is, hogy rengeteg pénzt kapott a hírportál az MNB alapítványaitól. A Magyar Fórum kérdése elképesztő logikai fonalat visz véghez: ha az MNB alapítványai támogatják az eléggé ellenzéki hangnemet megütő Vs-t, akkor a sajtószabadság nagyon rendben van. Erre Lázár persze csak bólintani tudott.

Ismét az Alstom

Kényelmes kérdés jön: az Alstom-ügyről és Demszky Gábor felelősségéről kérdeznek, de Lázár szerint ebben majd a rendőrség, bíróság dönt.

Lázár <3 Audi

Az Audi mexikói autógyára miatt azt mondja, hátrányban vagyunk ekkora beruházásokban, mert nem támogathatja az állam azt, mint más, EU-n kívüli országokban. A német autógyártóval amúgy jó a kapcsolat, konstruktív az együttműködés.

Most akkor kell migráns?

A 2013-as, bevándorlást támogató kormányzati stratégiát hozták fel, Lázár és Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ez már túlhaladott, ráadásul ez egy EU-tól átvett stratégia volt. Persze az elsődleges cél, hogy a magyar szaporodjék és magyarok töltsék ki a munkaerőpiaci hiányt. Ha ez nem megy, akkor a határon túli magyarokat várják.

Jobb Spéder, mint soha

Az MPT Security, azaz a posta biztonsági cégének felét Spéder Zoltán szerezte meg bankjain keresztül, ráadásul a Posta innentől nem szólhat bele az árképzésbe, ez a tény. Lázár szerint létrejött egy közös cég a pénzszállítás terén. A Posta nem maradhat le a versenyben a liberalizáció után, nem lehet veszteséges sem, mindez működik jelenleg. Azért nem volt pályáztatás, mert ezek kereszttulajdonban lévő cégek.

A közel-keleti keresztényekkel meg mi lesz?

Végveszélyben vannak a közel-keleti keresztények, miért nem tesz semmit a kormány értük? – zendül a kérdés. Aztán jön a következő, miért nem fogadunk be ideiglenesen pár keresztényt a térségből? Lázár szerint a V4-ben javasolja az ország, hogy lépjen fel az EU a keresztények érdekében. Orbán Viktor ülésről ülésre kiáll a térség keresztényeinek kérdésében. Az Európai Bizottság állítja, nem diszkriminálhat, Lázár szerint ez vérlázító. Hozzáteszi, nemzetközi akciókban veszünk részt civil szervezeteken keresztül. Ez nem magyar ügy, a mi egyedüli cselekvésünk remény lehet.

Belga jód

A lakosság biztonságának szavatolás az első – mondja Lázár az új terrortörvényekről. Konkrét fenyegetettség nem volt a brüsszeli merénylet idején, majd jöttek az infók, hogy Magyarország is lehetséges célpont lehet. Akciótervek készültek, de még nem született döntés ezekről, riogatni nem kell semmiképp. Kovács Zoltán hozzátette, jódot osztogatnak a belga hatóságok, és így kell ezt megtudnunk, hihetetlen.

Karmeliták, erkélyek

A Karmelita épület tervezetterkélyéről azt mondta Lázár, az a tervező ötlete. A minta a Sándor-palota erkélye, amit Ybl Miklós tervezett, kb. 1867-ben került oda a két erkély. Szerinte az építész tehát plagizál (a plagizálást sokkal nagyobb gondnak tartja, reméljük, ez nem üzenet Schmitt Pálnak). A világörökségi pozíció nem kerülhet veszélybe emiatt – tette hozzá Lázár.

MNB-botrány vol. 5448

Ismét a jegybankról kérdezik, Lázár a postatörvénnyel példálózik, amit alkotmányosnak talált az AB. Ott azt mondta állandóan, hogy versenyhátrány érhetné a Magyar Postát, ha kiadna bizonyos adatokat. Egyes esetekben erősebb az állam gazdasági érdeke, mint pl. a nyilvánosságé.

Lázár <3 Pokorni

Pokorni Zoltán ismét kritizálta az oktatási rendszert. Lázár nagyon tiszteli Pokorni munkásságát, és hozzáteszi, minden véleményt mérlegelnek. Nem ért azokkal egyet, akik lesöprik a Pokorniéhoz hasonló véleményeket, mert 21. századi oktatás kell. Szerinte nagyon szép, hogy azt mondjuk, hogy a hetvenes-nyolcvanas években és zsákutcában vagyunk, de mi a megoldás? Megemlíti ismét, a feleségétől első kézből kapja az ívet nap mint nap a témában.

MNB-botrány miatt szorul Lázár

Megszavazta-e Lázár a jegybank gazdálkodásáról szóló jelentést? – kérdezik Lázártól, aki igennel felel. Nem volt információja a jegybanki költésekről, a sajtóból tájékozódik. Az MNB költéseiről jelentések is készülnek, amiket a frakcióknak is megküldenek. Lázár részleteiben nem ismerte, nem olvasta át a-tól z-ig. Szerinte a felügyelőbizottság tagjainál van a jogi felelősség, a politikai van a képviselőknél.

Lázár <3 Politico

A Politico cikkéről is kérdezik, Lázár szerint jó, hogy végre nem söprik le a magyar kérdéseket. Minőségi változás a korábbi kormányokhoz képest, hogy ez így van, hogy az ország szuverenitása nem csorbul. A cél, hogy a nemzetállami megoldásnak legyen jövője.

Lázár kifarolt Matolcsy mögül

Sokadszorra is jegybank. Közpénz a jegybank pénze az AB határozata szerint (ami erős határozat, mindössze két különvélemény volt benne). Az ő gondolatainál fontosabb ez a döntés. “Ezt a csatát a jegybanknak kell megvívnia” – hagyta magára Matolcsy Györgyöt Lázár. Hozzátette, minden jegybanknak van társadalmi tevékenysége, ennek felelősségét nem a kormányoknak kell viselniük. Ha beleszólnának, csökkentik a monetáris politika függetlenségét. “Betonfal van a kormány és a jegybank között.” Ez a vita szerinte azért hasznos, mert az AB mostani döntése évtizedekre tisztázta a helyzetet.

Lázár is megszavazta a házszabályt anno

Visszatérnek a kitiltási botrányra is, hogy mi az alkalmas hely és idő a kérdésre. Lázár megszavazta a házszabályt, egyet is ért vele, szerinte a Ház építészeti sajátosságai megváltoztathatatlanok. Ő mindig szívesen megy mindenhova, a kérdező folyosókra is, bár nincs arra idejük neki és a minisztertársainak, hogy nyilatkozgassanak.

Újra jegybankoznak

Egy kérdés arról szól, van-e politikai felelőssége a kormánynak a jegybanki alapítványokkal kapcsolatban. Lázár szerint ez nincs így, mindenki elismeri a jegybank monetáris politikáját, ismét kicsit mellébeszél, ez egy ilyen nap. A kormány tehát semmiképp sem felelős, pláne, hogy a jegybank szuverén.

Na végre, a kitiltási botrány!

A parlamenti kitiltási botrányról is kérdezik végre Lázár, na ez izgi. Szerinte meghatározhatja a Ház vezetése a működési szabályokat. Ezeket mindenkinek be kell tartania. Szerinte nem ő mint képviselő határozza meg, hol találkozhat ő az újságírókkal. Nem lát ebben semmi rendkívülit, be kell tartani a játékszabályokat. “Ki is alakul egy kultúra”, együtt kell működni mindenkinek szerinte. Lázár mag a jobban szereti, ha elmondhatja, mi a véleménye.

Uncsi

Lázár most iszonyatosan sokat beszél a bürokráciacsökkentésről, említette az OECD számait és a külföldi befektetőket is, de ez most nagyon unalmas, nem részletezzük.

Olvasói sztorik