Milyen kár, hogy még az is hazug, ami akár igaz is lehetne! Annak kapcsán mondom ezt, hogy kedden reggel látom a hírekben, hogy egy fenemód elkötelezett szócső címlapon nyomatta, hogy 597 ezer Euró került Medgyessy Péter cégének számlájára az Alstomtól, én meg már fentem is a pennám hegyét, élesítettem a billentyűzetet, hajrá, végre lehet valami jó szaftosat írni a nem kormánypárti oldal prominenséről is, jót tesz majd a kommentelők hangulatának, ez aztán a kemény pasi, megírta ezt is, ez tényleg nem húz a szocikhoz se, a kormányzókhoz meg végképp.
Utóbbi állításhoz még annyit, és ezt többször megírtam már: alapban nemzeti érzelmű (is) vagyok, persze demokrata is, és bár fiatal már nem lehetek, de fiatalos hévvel, és persze liberális szellemiségemmel akár tartozhatnék a Fiatal Demokraták Szövetségéhez, ha akad, aki nem tudná, hogy ezt (is) hordja a Fidesz neve, persze mindez csak akkor valósulhatna meg, ha a Fidesz hű lenne egykori liberális önmagához, mert akkor még annak is tudnék örülni, hogy demokrata és nemzeti érzelmű. Szabadon gondolkodva még ezek is egészen mást jelentenek.
Szóval, komótosan átgondoltam, hogyan is kezdem az írásomat, „mit mondok majd először is kedvest,…”, meg ami a csövön kifér. Külön jót tesz, hogy bizonyíthatom: tényleg nem kötődöm senkihez, mint ahogy az is igaz (ellentétben a magukat ostobának mutató) kommentelők véleményével, hogy nem is gyűlölöm egyetlen pártképződmény főembereit és fanatikusait, pusztán a hülyeség és ostobaság, a hazugság és az igazságtalanság ellenfele vagyok, effélékről szólok és írok, ha úgy hozza az élet. Az a kormányzó koalíció embereinek a baja és magánügye, hogy arányaiban többször mutatják föl ezeket az értéktelenségeket, vagy gyarló jellemzőket, meg hát ők ülnek a hatalom csúcsán, így aztán jobbára ők kerülnek terítékre.
No, de most, itt van ez a Medgyessy Péter, a rettenetes mennyiségű pénzzel a zsebében, amit nagy valószínűséggel úgy csentek a zsebébe a minden hájjal megkent Alstom-vezérek, hogy lekenyerezzék, vagy hogy megköszönjék áldásos tevékenységét, de ezt, egyelőre, nem sikerült bizonyítani.
Itt szögezem le: a pénz piszok nagy összeg, egész életemben nem ment át a kezemen ennek a tizede sem, Rejtő szavaival élve: mondjatok egy kisebb összeget, mert ezt én elképzelni sem tudom. Nem is értem, hogy ilyen hatalmas összegek hogy az úristenbe vándorolnak egyik számláról a másikra, nekem egész életemben minden egyes ezresért meg kellett dolgoznom, és ez valószínűleg így is lesz már hátralévő éveimben is. Mondhatja nekem Medgyessy, hogy ezért a pénzért néhány évig melózott vagy 7-8 embere, ezt a melót fizették ki, én rögtön osztok és szorzok, és kiszámolom, hogy ez akkor is sok, Péter, de ez meg már demagógia, mit tudom én, hogy fizetik meg a szorgosan dolgozó Medgyessy alkalmazottakat, a képzettségüket se tudom, biztosan ez a sikerdíjuk.
Ugyanígy nem értem, hogy ez a kormánykoalíció kivel mennyiért dolgoztat, csupán azt látom és hallom, hogy röpködnek a milliók, esetenként a milliárdok, kisebb számban és esetben a százezrek, olyan megbízásokért és melókért, amikért százezret se lenne pofám elkérni, főként, mert sima másolatok, koppintások, az egész egy sima schmittpalizás, bébi könnyű, mondaná rá a hatéves kislányom, aki nagyon jól nyomatja a keresős rajzokat.
Mindez azért is bicskanyitogató, mert közben épp ezek a sokpénzesek lökik mindig a dumát, hogy erre meg arra sincs pénz, hogy nem jut több az egészségügyre, a pedagógusokra, általában semmire, amire kellene, és ők azok is, akik alagutat építenek dombok alá, leállítanak autópálya építést, csak mert a miniszterelnök egykori jobb keze nem akarta tovább vállalni, hogy kitörli a kormányfő naptárából a nem fontos telefonszámokat. Ezek azok, akik nem szolgálnak, hanem uralkodnak, akik nem szolgálatra szegődnek, hanem hatalmat akarnak maguknak, és akik nem értik meg, hogy nem a miniszterelnöknek van országa, hanem az országnak van kormánya. Pökhendiek, nagyképűek, fellengzősek és gonoszok, vadak és megszelídíthetetlenek, makacskodók és önzők, és azt képzelik, rajtuk kívül senki sincs a világon, illetve csak azok léteznek, akiket ők élve akarnak látni. Ezekről szól ma a közélet, és ezek adnak arculatot a közéletnek.
Egy püspök megtilthatja, hogy a tanárok sztrájkoljanak, mintha még azt is ő tudná igazán, van-e okuk arra, hogy munkabeszüntetést tartsanak. Egy házelnök kitilthatja a Parlamentből azokat, akik tudósítanának, akik tudni akarják az igazságot, és buldogként mennek a szag után. Egy államtitkár fölállhat hablatyolni azok után, hogy az ellenzék szónokai kérdőre vonták a Nemzeti Bank ügyében, és nem szakad rá a mennyezet. Félek, hogy túlzónak találják, mégis kimondom:
Látszatot teremt a közmédia, ebben a látszatországban, tudatlanul és tájékozatlanul jönnek-mennek épp azok a szerencsétlenek, akik azt hiszik, hogy itt minden értük történik.
Kivárom, mi lesz a Medgyessy-ügy vége, mert szó nélkül ezt sem hagyom, és kérve kérem az efféle ügyeket szellőztető kormányhoz hű sajtótermékek szerkesztőit, ha tudnak még hasonló esetekről, nyomassák ezerrel, most, minden nap, és ne várják ki a választás évét. Olyan ciki, hogy megint úgy akarnak választást nyerni, hogy a győzelmük másról sem szól, csak az ellenzék beáztatásáról. Egyszer győzzenek már azzal, hogy ők semmiben sem sarasak, hogy nem korrumpálódtak, hogy nem nyúltak le milliárdokat, hogy nem fizették túl a sajátjaikat, etc, etc. Vagy ha buknak, úgy veszítsenek, mint a szív-lélek focicsapatok: becsületes fölkészülés utáni tiszta játékkal.
Egyébként pedig, bár mára már nulla helyi értéke van Medgyessynek, de becsületből pontosan és tételesen számoljon el ezzel a brutális összeggel.
