Belföld

Saját buszsofőrjeire vadászik a BKK

A Budapesti Közlekedési Központ sebességmérői figyelik a budapesti buszsofőröket, akik ha szabályszegést követnek el, pénzbüntetésre is számíthatnak – írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozó egyik sofőr elmondta, ő 40-es sebességkorlátozó tábla mellett 48-cal hajtott, emiatt fegyelmi eljárás indult ellene.

Garázsmenetben mentem már, az eset éjfél után történt, forgalom szinte semmi nem volt. Eléggé meglepődtem, amikor két nap múlva kaptam egy levelet, hogy szabálytalanságot követtem el

– fogalmazott a sofőr, akinek később meg is mutatták a szóban forgó fényképet.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Hozzáfűzte, kollégáival is történt már meg hasonló az elmúlt években, de a közvélemény erről a jelenségről semmit nem tud. Évek óta folyik már a vita ugyanis a BKV és a BKK között, de megoldást nem sikerült még találni ez idő alatt.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője a Blikknek elárulta, a BKV egy 2012-es közszolgáltatási szerződés szerint megengedte a BKK-nak, hogy ellenőrizze a sofőröket.

A BKK egy megrendelő, neki a szolgáltatást kéne ellenőriznie, hisz nem hatóság

– hangsúlyozta a szakember.

Mint kiderült, a sebességméréseket a BKK végzi, de a büntetéseket a BKV-ra hárítja. Amit a BKV behajt a sofőrökön prémiummegvonás formájában.

Egy fővárosi buszsofőr 33 forintos prémiumba részesül, ha nem csinál semmi galibát az utakon. Ha bármilyen kihágást is tesz, ebből vonnal le 50, 100 vagy 150 órányit az eset súlyosságától függően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik