A kormánnyal szimpatizáló közgazdászokat tömörítő Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának elnöke a Heti Válaszban értékeli az Orbán-kormány sikereit, nagy tévedéseit. Lantos Csaba szerint a vasárnapi zárva tartás már bevezetésekor biztos kudarc volt. Politikai szempontból jó, hogy a kormány visszakozott, mert azt mutatja, képes az önkorrekcióra.
Orbán Viktornál senki sem látja pontosabban egy népszerűtlen intézkedésre épülő népszavazás borzasztó erejét. (…) Az ügy azért tanulságos, mert három alapvető tévedés is megmutatja magát benne.
(…) A második tévedés az volt, hogy az erő nyelvére lefordított szervilizmus célravezető. (…)
Ezek komoly tévedések, de – a potens ellenzék hiánya mellett – a kormány éppen azért verhetetlen, mert képes volt korrigálni.
Az üzletember veszélyesnek nevezi a magyarok államfüggőségét, de a stabilitás miatt megértéssel fogadja az olyan populista, „atyáskodó” intézkedéseket, mint a rezsicsökkentés. Nem ért egyet Gyurgyák Jánossal, szerinte nagyot léptünk a polgárosodás felé. Napjainkban új elit születik, bár azt ő is elismeri, nem mindegy, milyen áron, hiszen nem feltétlenül alaptalan a közvélekedés, hogy aki gazdag, az lopja vagyonát. Olyan is van, amit már ő is egyenesen öngyilkos politikának tart.
Az egészségügybe befektető vállalkozó szerint jelenleg az intézményrendszerben nyom nélkül tűnne el akár 300 milliárd forint is. Ő két utat lát. A radikálisabb szerkezetváltáshoz 2018 után új kompromisszumot kell kötni a kórházi, klinikai elittel, vagy ki lehet jelölni egy-egy olyan ellátási területet, ahol erőteljesebben bevonják a magánegészségügyet. Elismeri, hogy ennek éppen a Fidesz 2008-as szociális népszavazása tehet keresztbe, noha az már egészen biztos, hogy a középosztálytól felfelé valamilyen módon át kell állni az öngondoskodás rendszerére.
Az üzletember a fiatalok elvándorlását nem tartja tragédiának, hiszen hazatérésük után ők is a polgárság részei lesznek, márpedig az interjú végén Lantos Csaba éppen arról beszél, hogy az értelmiségnek mindent meg kell tennie a polgárosodás segítéséért.
A 15 éves Heti Válasz újjáalakult tanácsadó testületében: Csoóri Sándor, Freund Tamás, Jankovics Marcell, Lánczi András és Martonyi János mellett egyébként Lantos Csaba is tag lett. A hetilap legfrissebb számában ők is elmondják, szerintük polgárosodottabb lett-e Magyarország.