Belföld

Palkovics bosszút esküdött a szakértők ellen, akik korábban segítettek, most kritizálnak

Továbbra is ülésezik a köznevelési kerekasztal, és ha a szakszervezetek kezdeményezik, velük is tárgyal az oktatási államtitkárság – mondta Palkovics László oktatási államtitkár az M1-en szerda este.

Palkovics László az országos pedagógussztrájkról azt mondta: öt tanár közül négyen teljesítették feladatukat, vigyáztak a gyerekekre, vagy megtartották az órákat.

Ezek a pedagógusok bíznak abban, hogy a problémákat lehet más módon, tárgyalással, konzultációkkal rendezni, ahogyan ez történik is – jegyezte meg.

A kerekasztal továbbra is ülésezik, és ha a szakszervezetek további tárgyalásokat kezdeményeznek, velük is tárgyalnak. Azt mondta, a kerekasztal legközelebb két hét múlva ül össze. A munkacsoportok addig is dolgoznak, az a cél, hogy a nemzeti alaptantervet 2017 végéig áttekintsék és módosítsák. Ugyanilyen a pedagógusképzés, -továbbképzés területe.

Rövid távú, fontos ügyként említette azt is, miként tudják a gyerekek terheit már szeptembertől csökkenteni. Az oktatási államtitkár jelezte, hogy várják az erre vonatkozó javaslatokat, de egyelőre kevés indítvány érkezett.

Arra a felvetésre, hogy az előző oktatási koncepciók kidolgozásában – komoly díjazásért – részt vevő szakértők bírálják a mostani rendszert, azt mondta: valóban ez történik, és ha ez így van, akkor valószínű, hogy ezek a szakértők sem voltak jók. Palkovics László azt mondta, ezeket az eseteket, szerződéseket át fogják tekinteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik