Belföld

Matricázással védenék Európát a „konzervatív” szegedi egyetemisták

Szúrta a szemüket, hogy néhány vendéglátóhely fellépett a diszkrimináció ellen. A csoport vezetője a nevét sem vállalta.

Szegeden is megjelent a „Konzervatív Hallgatók Szövetsége” nevű szervezet, amely öndefiníciója szerint a „nemzeti- és keresztény hallgatói preferencia képviseletében és védelmében” lép fel a felsőoktatás világában. Vezetőjükről, László Balázsról viszont kiderült, hogy a Szálasi Ferenc ideológiáját magáénak valló hungarista szervezethez, a Pax Hungaricához kötődik.

A csongrádi megyeszékhelyen eddig egy akciójuk volt: egy vegán éttermen leragasztották azt a matricát, amely a szexuális kisebbségek egyenjogúságára hívta fel a figyelmet. A városban ugyanis nemrég kezdeményezés indult, amelyben a csatlakozó vendéglátóhelyek, üzletek kinyilvánítják, hogy nem diszkriminálnak, hanem kiállnak a megkülönböztetés ellen.

A Green Fusion nevű étterem egyik vezetője, Végh Henna azt mondta a Délmagyarországnak: szívesen látná a „konzervatív” fiatalokat egy beszélgetésre. Egy másik szórakozóhely, a Club Rocco programszervezője arról beszélt, hogy nem „hirdetik a másságot”, hanem felvállalják, mindenféle magamutogatás nélkül.

A „Konzervatív Hallgatók Szövetségének” szegedi területi vezetője nem vállalta a nevét, csak „A. R.” monogrammal szólalt meg a lapnak. Azt mondta: az általuk kihelyezett matrica legfőképp a „safe space” magyarországi elterjedése ellen irányult, azt akarják megelőzni, hogy a magyarországi egyetemeken is „abszolút ellehetetlenítse a közéleti, politikai vitát a hallgatók túlérzékenysége”. Ennek ellentmond, hogy a szervezet Facebook-oldalán van olyan tag, aki hozzászólásaiban kifejezetten a szexuális kisebbségek elfogadása ellen érvel, az éttermen pedig még egy állatmentő szervezet matricáját is felülragasztották. Az meg különösen kérdéses, hogy milyen méltányolható közéleti-politikai vitát lehetetlenít el az, ha egy étterem az emberek megkülönböztetése ellen foglal állást.

A "Konzervatív Hallgatók Szövetsége" szegedi alapítói. Fotó: Facebook
A “Konzervatív Hallgatók Szövetsége” szegedi alapítói. Fotó: Facebook

A „Konzervatív Hallgatók Szövetsége” Facebook-oldalán sok szegedi nemtetszését fejezte ki a szélsőséges kötődésű szervezet matricázása ellen, de szinte az összes kritikus hozzászólást kitörölték az oldalról.

A diszkriminációellenes kezdeményezést elindító „A szegedi LMBT-közösségért” csoport aktivistája, Kiss Anna azt mondta: szerinte belefér a szólásszabadságba a „konzervatív hallgatók” akciója, bár etikailag kifogásolható. Azt mondta: ha korrektül jártak volna el, akkor megkérdezik az éttermet, hogy kihelyezhetnek-e bármilyen matricát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik